Hirdetés

Rendületlenül éltetik a Petőfi-kultuszt Koltón: identitásőrző szerepet is betölt a hétvégi emlékünnep

A Máramaros megyei Koltón található, szépen felújított Teleki-kastélyban tartják az emlékünnepséget •  Fotó: Koltói Teleki-kastély/Facebook

A Máramaros megyei Koltón található, szépen felújított Teleki-kastélyban tartják az emlékünnepséget

Fotó: Koltói Teleki-kastély/Facebook

Idén is megszervezik a Petőfi-emlékünnepet a Máramaros megyei Koltón, ahol a Teleki-kastélyban töltötte mézesheteit a költő Szendrey Júliával. Téglás József pedagógus, szervező lapunknak elmondta, a községben már 1899 óta tartanak Petőfi-megemlékezéseket, a hétvégi esemény is gazdag programot kínál. Szász Imre, a kastélyban működő múzeum vezetője rámutatott, főként magyarországiak érdeklődnek a helyi gyűjtemény iránt.

Kiss Judit

2022. szeptember 02., 13:412022. szeptember 02., 13:41

A koltói Teleki-kastélyban idén is megszervezik a Petőfi-emlékünnepséget, a két­napos rendezvényt szombaton és vasárnap tartják a község önkormányzata és a koltó-katalini református egyházközség szervezésében. A Máramaros megyei település többek között arról híres, hogy a „lánglelkű” költő és felesége, Szendrey Júlia a kastélyban töltötte mézesheteit Teleki Sándor meghívására. Petőfi Sándort közeli barátság fűzte a Koltón gazdálkodó „vad grófhoz”, akinek meghívására a költő több alkalommal is ellátogatott a környékre. Szendrey Júliával kötött házassága után hat hetet a koltói kastélyban töltött, itt vetette papírra lírájának több gyöngyszemét, köztük a Szeptember végén című verset.

Felújítják a Petőfi-múzeum gyűjteményét

Téglás József, az emlékünnepség szervezője a Krónika megkeresésére elmondta, a rendezvényt a rendszerváltást követően 33. alkalommal tartják, hiszen 1990 óta egyetlenegyszer sem maradt el, a járványügyi szabályok betartásával a pandémia alatt is megszervezték. „Hagyományápoláson itt a Petőfi-kultusz éltetését értjük, hiszen ennek több mint 100 éves hagyománya van, 1899-ben tartottak először itt megemlékezést.

Hirdetés
Idézet
Az ünnepség régen túlnőtte a 3000 lelkes Koltó községet, hiszen sokan érkeznek nemcsak Nagybányáról és a környékről, hanem Szilágy, Szatmár, Bihar megyéből, sőt magyarországi csoportok is jönnek, sokan az ünnepség dátumához igazítják romániai kirándulásukat”

– közölte Téglás József.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

Kérdésünkre arról is beszélt, hogy mivel 2020-ban befejeződött a kastély felújítása, a szép látvány tovább erősíti a hely turisztikai vonzerejét. Hozzátette, a két évig tartó pandémia rányomta bélyegét a kastély látogatottságára is, ugyanakkor a felújítás miatt a múzeum anyagát átköltöztették a kultúrotthonba, ahol meg lehetett tekinteni az emléktárgyakat.

Szász Imre, a kastélyban működő múzeum igazgatója megkeresésünkre azt mondta, mostanra fellendült a turistaforgalom, a látogatottság ahhoz hasonló, ami a járvány előtti időszakban volt tapasztalható: reményeik szerint év végéig eléri a 8000-et a látogatók száma.

Hozzátette, korábban zömében – majdnem 90 százalékban – magyarországi látogatóik voltak, mostanra egyre több erdélyi magyar is érkezik, a román érdeklődők száma csekély. „A felújítás egyébként nagyon sokat jelent múzeumunk számára. Reményeink szerint jövő tavaszra felújíthatjuk a gyűjteményt is a Petőfi 200 Emlékév keretében, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum segítségével, és március 15-én nyithatjuk meg, a költő születésének bicentenáriuma évében” – mondta el Szász Imre.

•  Fotó: Teleki kastély/ Facebook Galéria

Fotó: Teleki kastély/ Facebook

„Magyar sziget” Máramarosban

Téglás József – aki a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium nyugdíjba vonuló tanára – az emlékünnepség megszervezéséről elmondta, idén is jeles magyarországi meghívottaik lesznek. Petőfi nyomában a Kárpát-medencében címmel dr. Tarjányi József tart előadást, Szabadság és szerelem címmel Petőfi Sándor verseiből, megzenésített költeményeiből álló összeállítást hallhat a közönség Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész és Szabó Gyula Győző előadóművész közreműködésével. A Teleki-kastély udvarán látható Petőfi és Szendrey Júlia páros szobra, amelynek alkotója Pogány Gábor Benő Munkácsy-díjas szolnoki szobrászművész, akinek most kamarakiállítása nyílik a Petőfi 200 Emlékév jegyében, a művész 60. születésnapja és a koltói szoborállítás 25. évfordulója alkalmából.

Az eseményen fellép Dévai Nagy Kamilla Liszt-, Bartók- és Kazinczy-díjas előadóművész is.

„Az ünnepség mindig szabadtéren zajlik, harmadik éve bővítettük ki kétnaposra. Általában szombaton kulturális rendezvényeket tartunk, kiállítást, könyvbemutatót, vasárnap istentiszteletet tartanak, megkoszorúzzák a szobrot, majd emlékműsor következik” – ismertette a szervező. Hozzátette, a rendezvénynek hármas célja van: identitáserősítő, közösségformáló és hagyományápoló. „Ahol a magyar szó, magyar kultúra megjelenik a színpadon, mindenképp identitásformáló a környéken »magyar szigetnek« tekinthető a községben. Ezért fontos a közösségerősítés” – mondta Téglás József. Arra is kitért, a közigazgatásilag Koltó és Katalin településekből álló községnek jelenleg 50 százaléka magyar nemzetiségű, hiszen az utóbbi időszakban sok nagybányai és környékbeli román költözött ide, és a roma közösség is számottevő. Az ünnepség programja a Teleki-kastély, Petőfi Sándor Múzeum Facebook-oldalán böngészhető.

Ahol Petőfiék a mézesheteiket töltötték
A koltói Teleki-kastély feltehetően Mária Terézia uralkodásának idején épült, 1821-ben pedig már restaurálták a barokk épületet. A Telekiek 18. századi kastélyának leghíresebb ura gróf Teleki Sándor 1848-as ezredes, emlékíró. 1846–1847-ben három alkalommal is megfordult a településen a kor híres költője, Petőfi Sándor. Ezek közül a „látogatások” közül a legemlékezetesebb az 1847. szeptember 9. – október 19. közötti időszak, amikor az ifjú író hitvesével, Szendrey Júliával, itt töltötte a mézesheteket, miközben 28 új verssel gazdagította a magyar lírát. A költemények zöme a híres somfa alatti kőasztalon íródott, ezt a fát Petőfi somfájának nevezik, s ez alatt temették el kívánsága szerint Teleki Sándort is. A kastélyról Jókai Mór így ír: „a legelső belépésnél meglepnek a nagybecsű olajfestmények, amikkel a termek falai tetőtől talpig fedve vannak. Számtalan nagy mesterek remekművei, miket Teleki Sándor széles e világon barangoltában hol zsibvásáron potom árért, hol drága pénzen összeszerzett.”

A kitartó koltói polgármester
A felújított kastélyt 2020-ban adták át, az impozáns épületet 1,5 millió eurós európai uniós költségvetésből korszerűsítették. Az először 2008-ban, függetlenként elöljáróvá választott Csendes rögtön elkezdett pályázni a kastély felújítására. A bukaresti hivatalokat sorra járó polgármesternek 2017-ig kellett várnia, amíg végül elfogadták az uniós pályázatot. A kastélyfelújítást levezető Ștefan Păscuți műépítész úgy fogalmazott, ő még ilyen kitartó polgármesterrel nem találkozott, aki mindenféle elutasítás ellenére hitt abban, hogy sor kerülhet a kastély teljes felújítására.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés