Több mint 7500 személyt oltottak be a MOGYE által szervezett oltási maratonon

Több mint 7500 személyt oltottak be a MOGYE által szervezett oltási maratonon

Több mint 7500 személyt oltottak be koronavírus ellen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem által szervezett 72 órás oltási maraton keretében – idézi az Agerpres  Leonard Azamfirei, a felsőoktatási intézmény rektorának hétfő reggeli bejelentését.

2021. május 17., hétfő

Felgyorsítanák a jelenléti oktatáshoz való visszatérést

Várhatóan már a hétfői nap folyamán úgy módosítják az oktatási és az egészségügyi minisztérium közös rendeletét, hogy a diákok már másnap visszatérhessenek az iskolapadokba azt követően, hogy egy ezrelék alá esik a koronavírussal fertőzöttek aránya.

Felgyorsítanák a jelenléti oktatáshoz való visszatérést
2021. május 16., vasárnap

Átadták a magyar állam támogatásával épült első romániai evangélikus óvodát Nagyváradon

Átadták a magyar állam Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében épült első romániai evangélikus óvodát vasárnap délután Nagyváradon. Az újonnan épült intézmény négy csoportban 120 gyereknek biztosít magas színvonalú óvodai napközis foglalkozást; a beruházás összege 120

Átadták a magyar állam támogatásával épült első romániai evangélikus óvodát Nagyváradon
2021. május 16., vasárnap

Az oktatás a roma integráció kulcsa – Szatmár első cigány nemzetiségű megyei tanácsosa közössége felzárkóztatásáról

Szatmár első cigány nemzetiségű megyei tanácsosa, a Roma Párt ifjúsági szervezetének megyei elnöke változást szeretne előidézni a roma közösség életében. Godzsa Zsolt korábbi romaügyi referens április végén azok után lépett elő önkormányzati képviselővé, hogy az RMDSZ eredetileg tanácsosi mandátumot szerző t

Az oktatás a roma integráció kulcsa – Szatmár első cigány nemzetiségű megyei tanácsosa közössége felzárkóztatásáról
2021. május 16., vasárnap

Felszentelték a magyar állami támogatással megújított sepsiszentgyörgyi vártemplomot

Hálaadó istentiszteleten felszentelték vasárnap a magyar állam támogatásával megújított sepsiszentgyörgyi református vártemplomot.

Felszentelték a magyar állami támogatással megújított sepsiszentgyörgyi vártemplomot
2021. május 16., vasárnap

Jól halad a Mócvidéket átszelő alpesi műút építése

Jó iramban halad a Nagyenyedet Bucsonnyal összekötő, rendkívül látványos, ám eddig jobbára szekérútnak számító 78 kilométeres szakasz korszerűsítése. Az Erdélyi-szigethegység Transzalpinájának nevezett úton a napokban elkezdték az első aszfaltréteg leterítését. A csodálatos helyeken kanyargó úttól

Jól halad a Mócvidéket átszelő alpesi műút építése
2021. május 16., vasárnap

Önkéntesség két keréken: hátrányos helyzetűeknek szállítanak ételt Kolozsváron a biciklis futárok

Idősek, mozgássérültek és hajléktalanok számára szállítanak ételt júniustól a kolozsvári Máltai Szeretetszolgálat és az Eastride Club egyesület önkéntes kerékpáros futárai. Az önkéntesek elsősegélynyújtás-tanfolyamon is részt vehetnek, amellyel szintén a rászorulókat segítik.

Önkéntesség két keréken: hátrányos helyzetűeknek szállítanak ételt Kolozsváron a biciklis futárok
2021. május 15., szombat

„Ha mindent megteszünk, a magyar feltámadás nem marad el” – Cserkészemlékművet avattak Gyergyószárhegyen

Potápi Árpád János államtitkár szerint ha mindent megteszünk érte, nem marad el a magyar feltámadás. A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a székelyföldi Gyergyószárhegyen beszélt erről, ahol cserkészemlékmű avatásán vett részt.

„Ha mindent megteszünk, a magyar feltámadás nem marad el” – Cserkészemlékművet avattak Gyergyószárhegyen
2021. május 15., szombat

Sokszínű, mindenevő, globalizált erdélyi fiatalság és egyre mélyülő egyenlőtlenségek

Könyvbemutatóval egybekötött beszélgetéssel zárult a kétnapos, online térben megtartott 11. Szociológus napok. Az Erdélyi magyar ifjúság – Szociológiai jellegzetességek és változások 2001 és 2016 között című, 2020-ban megjelent kötet kapcsán Csata Zsombor az MTA Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa &am

Sokszínű, mindenevő, globalizált erdélyi fiatalság és egyre mélyülő egyenlőtlenségek
2021. május 15., szombat

Turisztikai célponttá nőné ki magát Nagyenyed – Lőrincz Helga alpolgármester a kisváros vonzóvá tételéről

„Kulturális-turisztikai látványossággá szeretnénk kiépíteni Enyedet, mert nagy a potenciál a városban, sok minden találkozik itt” – jelentette ki a Krónikának Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester. Az RMDSZ tavaly újabb mandátumot szerzett elöljárója a Fehér megyei városban zajló, infrastruktúra-fejlesztést, bölcsőde

Turisztikai célponttá nőné ki magát Nagyenyed – Lőrincz Helga alpolgármester a kisváros vonzóvá tételéről
2021. május 14., péntek

Az érem két oldala: előnyei és hátrányai is vannak az online oktatásnak a tapasztalatok szerint

Az online oktatás pozitívumairól és negatívumairól is szó esett a 11. Szociológus Napok csütörtöki kerekasztalbeszélgetésén, illetve arról is, hogy egyes generációkra, a fiatalok motivációjára komoly hatással lehet, van ez az időszak.

Az érem két oldala: előnyei és hátrányai is vannak az online oktatásnak a tapasztalatok szerint

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2021. május 14., péntek

Magyar állami támogatással épült orvoslakásokat avattak Borszéken

Magyar állami támogatással épült orvoslakásokat avattak péntek délután a székelyföldi Borszéken. A budapesti kormány az orvos- és művészlakások építésének programjára idén 300 millió forintot juttat.

Magyar állami támogatással épült orvoslakásokat avattak Borszéken
2021. május 14., péntek

Meghaladta a 40 százalékot a lakosság átoltottsága Kolozsváron

Kolozsváron meghaladta a 40%-ot a koronavírus ellen beoltottak aránya – jelentette be pénteken Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter.

Meghaladta a 40 százalékot a lakosság átoltottsága Kolozsváron
2021. május 14., péntek

Éledezik a járvány sújtotta légi közlekedés – Peti András vásárhelyi reptérigazgató a társaságok alkalmazkodásáról

A vártnál jobban megviselte a légitársaságokat az elhúzódó koronavírus-járvány, a jegyárak drasztikus emelkedésére mégsem kell számítani, hiszen az utasok visszacsalogatása is kiemelt szempont. Erről is beszélt a Krónikának Peti András, a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér igazgatója.

Éledezik a járvány sújtotta légi közlekedés – Peti András vásárhelyi reptérigazgató a társaságok alkalmazkodásáról
2021. május 14., péntek

Országszerte lerakókat létesítenének a nem háztartási hulladék számára

A környezetvédelmi minisztérium olyan projekten dolgozik, amelynek keretében az ország valamennyi városában és községében kialakítanak egy-egy ideiglenes hulladéklerakót a háztartásitól eltérő, például építkezésekből visszamaradt hulladék számára – jelentette be pénteken Tánczos Barna miniszter.

Országszerte lerakókat létesítenének a nem háztartási hulladék számára
2021. május 14., péntek

Árvíz utáni kárfelmérés Szatmár megyében: több száz háztartást öntött el a víz

Több száz háztartást árasztott el el a víz Szatmár megyében a csütörtöki esőzések nyomán, több mint száz személyt kellett kimenekíteni, miután a Kraszna mellékfolyóin rekordáradást regisztráltak.

Árvíz utáni kárfelmérés Szatmár megyében: több száz háztartást öntött el a víz
2021. május 14., péntek

Ismertették a csíksomlyói búcsú keretszámait: 22 ezer zarándokot várnak más településről

A csíkszeredai lakosokon kívül mintegy 22 ezer személy vehet részt idén a csíksomlyói pünkösdi zarándoklaton – közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye. 

Ismertették a csíksomlyói búcsú keretszámait: 22 ezer zarándokot várnak más településről
2021. május 14., péntek

Gheorghiţă szerint realista célkitűzés, hogy augusztusig meglesz a 7 millió beoltott, de az embereknek is akarniuk kell

Realistának tartja Valeriu Gheorghiţă, a romániai oltási kampányt koordináló bizottság vezetője azt a célkitűzést, ami szerint augusztusig legalább 7 millió romániai felveszi a koronavírus elleni oltást, de az embereknek is akarniuk kell a vakcinát.

Gheorghiţă szerint realista célkitűzés, hogy augusztusig meglesz a 7 millió beoltott, de az embereknek is akarniuk kell