Rettegésben tartják a medvék Tusnádfürdő lakosait, egyre gyakoribbá válik az, hogy lakásokba is behatolnak. Péntekre virradóra egy anyamedve és három bocsa ment be egy ház konyhájába, az ott élő idős nő elbarikádolta magát.
A nagyszebeni repülőtér érkezési terminálján rendőrkutyák fogják azonosítani a koronavírussal fertőzött embereket egy kísérleti program keretében.
A kezdeményezők csütörtökön leadták az illetékes állami hatóságoknak a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés papíron gyűjtött aláírásait. Az interneten gyűjtött aláírások adatbázisainak az átadására pénteken kerül sor – tájékoztatta az MTI-t Izs&
Megrongálták Kolozsvár egyik legfőbb jelképét, a Főtéren álló Mátyás-szoborcsoportot – adta hírül csütörtökön Facebook-oldalán Oláh Emese alpolgármester.
Öt csillaggal méltatta a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemet (BBTE) a brit Quacquarelli Symonds (QS) rangsoroló platform.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) záporokra, zivatarokra vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást adott ki az ország tizenegy nyugati és északnyugati megyéjére. A középső, keleti és déli megyékben eközben kánikulára és kellemetlen hőérzetre számíthatunk.
A Művelt Románia projekt első eredményei 2030-ban látszanak majd meg – jelentette ki Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
Kigyulladt szerda este a Hunyad megyei Brád és Arad között közlekedő személyvonat, senki sem sérült meg – közölte az Arad megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Véglegesült a medvetámadás esetén az azonnali beavatkozást lehetővé tevő sürgősségi kormányrendelet-tervezet – közölte Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter szerdán a közösségi oldalán.
Megszavazta szerdai ülésén az idei támogatásokat a kulturális szervezetek számára Kolozsvár képviselő-testülete, amely közel 10 millió lejt költ el erre a célra a kincses város költségvetéséből. Ugyanennyit fordít az önkormányzat a sportklubok finanszírozására.
Augusztus elsejéig meg kell alakulnia a Művelt Románia projekt végrehajtását negyedévenként ellenőrző tárcaközi munkacsoportnak, szeptember 10-éig pedig kormányhatározatot fogadnak el a gyakorlatba ültetés ütemtervéről, miután szerdán a kormány memorandumot hagyott jóvá a Klaus Iohannis államfő által kezdeményezett oktatási reform megval&
Jelenleg néhány deviáns medve viselkedése tükrében ítélik meg a fajt, ezért az állománynak is fontos, hogy ezeket az egyedeket kiemeljék, ártalmatlanítsák – jelentette ki a Krónikának Domokos Csaba természetvédő.
Nyárádszereda, Kommandó és Tusnád címereit hivatalosította mai ülésén a kormány az RMDSZ javaslatára.
Kigyulladt egy lakóház szerdán Marosvásárhelyen; az ennek szomszédságában levő ingatlanban székelő cég 13 alkalmazottja elhagyta az épületet.
Hiába a megemelt fizetések, továbbra is csábító a külföldi munkalehetőség az egészségügyben dolgozók számára, a 2020-as évben 2173 orvos kért olyan igazolást az egészségügyi minisztériumtól, amely szükséges a külföldi munkavállaláshoz.
A járványhelyzet által megviselt gyerekek problémáinak nagy része megoldódhat, ha visszatérnek a valós életbe, ha kapcsolatokat építenek, és tevékenységeket találnak maguknak – vallja Román Mónika gyerekpszichológus, a Nyitott Kapuk Kolozsváron rendezvénysorozat ötletgazdája. A szervezők csaknem két hónapon keresztül biztos
Éppen nyolc hónappal a népszámlálás kezdete előtt, a romániai és erdélyi magyarság tájékoztatása és segítése céljával indul útjára a Népszámlálás.ro portál, amely a 2022-ben esedékes összeírás magyar kampányának alapfelülete.
Felépülési terv elkészítésére kötelezik immár az orvosokat betegszabadságon lévő pácienseik számára. Az augusztustól hatályba lépő új szabály kapcsán az orvosi kamara lapunk által megszólaltatott képviselője hangsúlyozta: pusztán újabb bürokratikus lépcsőt iktatnak be a papírmunkával amúgy is lete