
Képünk illusztráció
Fotó: Deák Szidónia
Az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma november közepétől ismét pályázatot hirdet az országos helyreállítási tervből megvalósuló Hívogató Románia. Az országjáró projekt elnevezésű terv keretében újabb műemlékek népszerűsítésére és felújítására lehet majd pályázni.
2022. november 01., 13:412022. november 01., 13:41
Az RMDSZ keddi közleménye szerint a kiírást november közepén teszik közzé, összesen közel 50 millió euró jut 2-2 kastély, kúria, kolostor, római castrum és vár, illetve 5-5 fatemplom és bojárház, 56 hagyományos falusi ház felújítására. Sőt, a Szent László úton található 2 műemléknek és a Duna-deltai 31 hagyományos háztartásnak a felújítására is lehet támogatást kérni.
A hagyományos falusi házak felújítása esetében az önkormányzatok pályázatait várják. A pályázatokat előreláthatóan a decemberi hónap során lehet majd benyújtani. A pályázati feltételek a márciusi kiíráshoz hasonlóak lesznek, melynek részleteiről itt olvashatnak: https://bit.ly/3SNx4ty
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
szóljon hozzá!