
Fotó: Pixabay.com
Új földalatti helyiséget találtak a vajdahunyadi várban a restaurálása során – mondta el a sajtónak Sorin Tincu, a vármúzeum igazgatója. Az illetékes szerint az egykori földalatti helyiség a vár alagútrendszerével volt összekapcsolva.
2022. november 01., 16:522022. november 01., 16:52
A helyiségre az ötmillió euró értékű restaurálási munkálatok során bukkantak rá a szakemberek, akik a felfedezést követően szükségesnek tartják a régészeti feltárást. Az igazgató szerint a vélhetően a 15. századból származó földalatti helyiség a Lovagterem alatt található részt kapcsolja össze az egykori alagútrendszerrel. Mint mondta, egyelőre keveset tudni a történetéről, ennek részletei reményeik szerint a restaurálási munkálatok során kerülnek majd felszínre.
A szakemberek úgy vélik, hogy a helyiség a vár védelmét is szolgáló alagútrendszernek lehetett a része. Falai kőből, boltozata pedig téglából készültek és egy falétra is tartozott hozzá, melyen le lehetett ereszkedni a helyiségbe – ecsetelte az Atena1 televíziónak az igazgató.
Az igazgató szerint a felfedezések arra utalnak, hogy a vajdahunyadi vár még számos újdonságot tartogat a szakma és nagyközönség számára. A Hunyadiak egykori birtokának restaurálása 2019 novemberében kezdődött, az uniós forrásokból történő, ötmillió euróra rúgó külső-belső felújítás szakaszonként történik, így a gótikus lovagvár a munkálatok ideje alatt is látogatható.
A vajdahunyadi vár Erdély egyik legjelentősebb műemlék épülete, Mikszáth Kálmán „a várak királyának” nevezte. A hunyadi birtokot Luxemburgi Zsigmond magyar király 1409. október 18-án kelt oklevelében ajándékozta Vajk (Woyk) kenéznek, Hunyadi János apjának. A Wikipédia szócikke szerint a család ezután emelte a mai vár elődjét,
1618-ban az iktári Bethlen család tulajdonába került, a 17. század elején Bethlen Gábor, majd Zólyomi Dávidné Bethlen Katalin építette át. 1725-től a kincstári uradalom hivatalai kaptak benne helyet, majd katonai célokat szolgált, 1784-ben a vármegyei nemesség nagy része itt talált védelmet a Horea-féle parasztfelkelés elől. 1807-es látogatásakor I. Ferenc elrendelte a felújítását, a munkálatoknak 1818-ban egy villámcsapás okozta tűz vetett véget, majd 1854-ben ismét tűz pusztított az épületben.
1868-ban közadakozásból kezdték meg az évtizedekig elhúzódó helyreállítást. Eredetileg Rudolf főhercegnek szánták, a magyar nemzet ajándékaként. A helyreállítást előbb Schulcz Ferenc, majd 1870–74 között Steindl Imre irányította, akik a kor felfogása szerint gótikus stílusúvá igyekeztek „visszaalakítani”. Mégpedig úgy, hogy egyes részeket megsemmisítettek vagy kiemeltek, mások helyére újakat toldottak. Napjaikban múzeum működik benne, belső tereiben történelmi, régészeti és néprajzi kiállítás látható.

Megnyitotta kapuit a látogatók előtt a vajdahunyadi vár Kaputornya, mely eddig nem volt bejárható. Az erődítmény bejárata fölötti torony az elmúlt évben felújításon esett át, és jelenleg új kiállítási anyataggal várja a turistákat.

Közel 300 000 turista kereste fel tavaly a vajdahunyadi Hunyadi-várat, mintegy 37 százalékkal több mint tavalyelőtt – közölték a műemlék épület felügyelői.

Kívül-belül megújul Erdély egyik legjelentősebb műemlék épülete, a vajdahunyadi vár, ahol november elején kezdődnek el a restaurálási munkálatok. Az uniós forrásokból megvalósuló beavatkozás 19 hónapig tart, de a gótikus lovagvár a felújítás idején is látogatható lesz.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!