
Fotó: Mediafax
2008. február 12., 00:002008. február 12., 00:00
Hírügynökségi jelentések szerint a diákok körülbelül egy órán keresztül skandálták a „Gyerekpénzt akarunk!” szlogent, de végül a csendőröknek sikerült hazaküldeni őket. „Lehet, hogy így meghallják a hangunkat” – közölte az egyik tüntető, amikor az újságírók a spontán sztrájk okáról faggatták. Carmen Tănăsescu főtanfelügyelő ugyanakkor kételkedett abban, hogy a sztrájkolók valóban diákok lettek volna, hisz, mint mondta, a tüntetők által megnevezett iskolákból nem hiányoztak a tanulók az órákról, és a diákszervezeti elnökök sem tudtak a tiltakozásról.
A Kovászna megyei diákok eközben egy hétre felfüggesztették a mintegy két hete elkezdett japánsztrájkot, közölte a Krónikával Nemes Előd, a Kovászna Megyei Diákönkormányzat koordinátora. Mint mondta, azt követően döntöttek így, hogy a tanfelügyelőségek munkatársai több megyében is megfenyegették társaikat. Brassó és Bákó megyében arra figyelmeztették a diákszervezetek vezetőit, hogy a sztrájk megszervezése törvénytelen, a diákszervezetek szabályzata nem teszi ezt lehetővé. Maros és Beszterce-Naszód megyében a diákok képviselői nem ismerték el, hogy megfenyegették őket, de furcsa módon visszakoztak. „A tanfelügyelőségek a kormány kiszolgálói, és a kormány érdeke az, hogy csend legyen” – hangoztatta a koordinátor. Hozzátette: a tiltakozást jövő héten folytatják, így időt adnak a csatlakozni kívánó szervezeteknek a mozgósításra. Nemes szerint tíz megyéből biztosan részt vesznek az akcióban.
Mint arról beszámoltunk, a Kovászna Megyei Diákönkormányzat január végén japánsztrájkot kezdeményezett, így híva fel a figyelmet a kormány rendelkezésére, amellyel megvonta az oktatási támogatást a 18. évüket betöltött diákoktól.
Kovács Zsolt, Pap Melinda
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.