Hirdetés

Üzemel a Nokia

•  Fotó: Balázs Zoltán

Fotó: Balázs Zoltán

Kolozs megye - Beindította tegnap zsuki gyárának első termelőegységét a finn mobiltelefon-gyártó Üzembe helyezte a nemeszsuki Tetarom III ipari parkban létesített gyárának első termelőegységét tegnap a finn Nokia mobiltelefon-gyártó vállalat. A létesítmény 60 millió eurós beruházás nyomán jött létre. A megnyitón Juha Putkiranta, a vállalat alelnöke próbálta ki azt a Nokia 1200-as típusú telefonkészüléket, amely elsőként készült el a Kolozs megyei gyárban.

Gyergyai Csaba

Gyergyai Csaba

2008. február 12., 00:002008. február 12., 00:00

A finnek 200 munkást alkalmaztak eddig, de a tervek szerint az év végére a romániai dolgozók száma eléri majd az 1200-at, 2009 végére pedig a 3500-at – jelentette ki John Guerry, a Nokia Románia ügyvezető igazgatója. Mint mondta, a Romániában gyártott telefonokat az európai, a közel-keleti és az afrikai piacra szánják. A Kolozsvár melletti ipari parkban megvalósított beruházás értéke azonban várhatóan növekedni fog, ugyanis a beszállítókkal együtt a befektetések összköltsége eléri majd a 120 millió eurót.
A hivatalos megnyitón Marius Nicoară, a megyei önkormányzat elnöke közölte, a Nokia 30 évre szóló szerződést kötött a helyi hatóságokkal. Ennek értelmében a vállalatnak ennyi ideig nem kell ingatlanadót fizetnie. Csak abban az esetben kötelezhetik arra, hogy akár visszamenőleg is térítse meg azt, ha a finn vállalat vezetősége a határidő előtt dönt a nemeszsuki gyár elköltöztetéséről. Az eseményt megelőző sajtótájékoztatón, amelyre több mint száz belföldi és határon túli sajtóorgánum küldött képviselőt, Juha Putkiranta nem kívánt válaszolni a bochumi Nokia-gyár bezárásával, illetve a nemeszsuki üzem alkalmazottainak bérezésével kapcsolatos kérdésekre. A Nokia alelnöke elhárította ugyanakkor az arra vonatkozó kérdéseket is, hogy a vállalat mennyi ideig kívánja működtetni nemeszsuki üzemét.
A rendezvény végén Marius Nicoară tanácselnök és Emil Boc, Kolozsvár polgármestere egy-egy maroktelefont kapott ajándékba a finn cég alelnökétől. Nicoară azt nyilatkozta, hogy használni fogja a maroktelefont, annál is inkább, mivel már több mint 10 éve hűséges a Nokiához. Emil Boc hasonlóképpen kíván cselekedni; mint hangsúlyozta: az ajándék jelkép a számára. „Valamennyi helyi vezetőnek kötelessége lesz használni ezt a telefont, ameddig a Nokiának gyára lesz a megyében” – tette hozzá.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés