Hirdetés

Éjjel-nappali kampány

Huszonnégy órás kampányakciót tart ma déltől Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje. A politikus tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: meg akarja ismerni Sepsiszentgyörgy mindegyik „arcát”, ezért vállalkozik a „maratoni távú” kampánytevékenységre.

2008. május 13., 00:002008. május 13., 00:00

A ma déltõl holnap délig tartó kampánymaraton során a polgármesterjelölt közel negyven helyszínt keres fel. „Az egynapos kampány célja, hogy alaposan megismerjem a város nappali és éjszakai életét, és olyan emberekhez is eljussak, akiknek a munkája nem látványos ugyan, de nélkülözhetetlen” – jelentette ki az RMDSZ-es polgármesterjelölt. A huszonnégy órás kampánymaraton ma délben az Erzsébet park bejáratánál felállított sátortól indul, ez lesz egyébként a „rendezvény” fõhadiszállása is, ahol állandó ügyfélszolgálat mûködik, ismertette a programot a polgármesterjelölt. Mint mondta, az egynapos kampánymaraton során plakátokat ragaszt, és találkozik azokkal a sepsiszentgyörgyiekkel, akik a Városi Konzultáció során igényelték ezt. A cél a mindennapi gondok feltérképezése, ezért egy kismama segítségével azt is megnézi, hogyan lehet babakocsival végigsétálni a város utcáin, és a gyári munkásokkal is találkozik a mûszak elõtt, illetve ennek lejárta után. Éjszaka egy pékséget, éjjel-nappali üzleteket, a mentõszolgálatot és a sürgõsséget is felkeresi, illetve a rendõrség segítségével megnézi, hogy milyen a közbiztonság a városban. Szerdán hajnalban a köztisztaság fenntartásával megbízott cég, a Tega Rt. munkásaival találkozik, majd felkeresi a szociális lakásokban élõket, a bántalmazott anyák otthonát, a Csíki negyedbeli szociális konyhát és a vasútállomás környékén élõ hajléktalanokat. Antal Árpád elmondta, arra is kíváncsi, hogy milyen a helyi közszállítás, éppen ezért a városi autóbusszal végigutazik a városban, majd reggel újságot és kenyeret is kihord, és egy hajvágás erejéig a borbélyhoz is beül. A kampányakciót a polgármesterjelölt internetes honlapján élõben közvetítik.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
Hirdetés