Maros megye - Négy sávot javasol a megyei tanács
Újabb fordulatot vehet a Marosvásárhelyt Koronkától Jedden keresztül Nagyernye irányába megkerülő terelőút tervezése. A megyeszékhely önkormányzatának szakemberei ugyanis azzal a javaslattal álltak elő, hogy a gyorsforgalmi utat ne csupán két-, hanem négysávosra tervezzék. A jeddiek pedig azzal az ötlettel módosították az elképzelést, hogy az út ne a falu északkeleti, hanem délnyugati határában, a...
Nagyvárad n Megkötötte a helyi önkormányzat a Környezetvédelmi Alappal azt a szerződést, amelynek értelmében 1,39 millió lej vissza nem térítendő támogatást kapnak a nagyváradi vársáncban kialakítandó arborétum létrehozására. Marcel Boloº, az ingatlankezelő igazgatóság vezetője szerint a létesítmény költségeihez az önkormányzatnak 188,9 ezer lejjel kell hozzájárulnia. Ugyanakkor már döntöttek a létesítmény megvalósításáért felelős bizottság...
Istentisztelettel, majd a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán elhelyezett emléktábla megkoszorúzásával emlékeztek tegnap Nagyváradon a kommunizmus áldozataira. Az esemény meghívottjai vitéz Halász Árpád, az 1945–1956 Közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége Ügyvezető Tanácsának tagja és Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért szervezet elnöke voltak.
Szatmár megye n A prefektúra keretében működő Szociális Párbeszéd Bizottságának hétvégi ülésén a szakszervezeti vezetők (Alfa Kartel, CSDR, CNS Meridian) a megyei egészségügyi intézmények tevékenységét kifogásolták. Kijelentették, hogy a kórházak szegényes felszereltsége az egyik oka, hogy a helybéli páciensek gyakran más hazai településekre, illetve Magyarországra utaznak kezeltetni magukat. Szerintük több pénzt kellene korszerű orvosi eszközök...
Hargita megye n Halálra gázolt egy szabályosan közlekedő gyalogost szombat éjszaka Zsigmond Zoltán Csaba, Szentábrahám polgármestere. A Rompres hírügynökség értesülései szerint az udvarhelyszéki település 35 éves elöljárója ittasan vezette Dacia Logan márkájú hivatali gépkocsiját a község területén, amikor elütötte a menetirány szerint baloldalon gyalogosan szembejövő 51 éves férfit, majd az útszélen parkoló 1310-es Daciát. A gyalogost súlyos...
Az SZNT a hét végén kiértékelte az akaratkinyilvánító népszavazás eredményeit, és elfogadta az erről készült jelentést, amelyet eljuttatnak Traian Băsescu államelnökhöz és az Európa Tanácshoz (ET). Ebben az ET figyelmébe ajánlják a népszavazás eredményeit, és kérik, jelöljön ki raportőrt, aki felméri a székelyföldi magyarság helyzetét, és hivatalosan is tudomásul veszi a közösség akaratát. A kéréshez memorandumot is csatolnak, amelyben ismertetik...
Nagyvárad n Öten protestáltak a Bihar Megyei Tanács rendkívüli ülésén a Nagyváradi Állami Filharmónia vezetősége ellen. Mivel a szimfonikus zenekar George Enescu Szakszervezetének tagjait a tanácsosok nem méltatták figyelemre, az ülés után a zenészek az újságíróknak ismételték el a Sarkady Zsolt igazgató ellen már többször is felhozott vádakat. Vasile Vulturar szakszervezeti vezető és társai, Florin Costin, Paul Carp, Svetlana Caraiani és Marian Dobra...
Amerikai tájékoztatás az egyházi restitúcióról
Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának akadályoztatásáról tájékoztatta David Rodearmelt, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma vallásszabadságot monitorizáló ügyosztályának vezetőjét Washingtonban Antal János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület külügyi előadótanácsosa. Antal kifejtette, sok száz ingatlanuk kényszerű hiányában az erdélyi magyar történelmi egyházak...
Hosszas vitákat követően, harmadik nekifutásra sikerült szerdán este elfogadni Gyergyószentmiklós 2008-as évi költségvetését. Blénessy Géza önkormányzati képviselő kijelentette, soha nem volt ennyire szűkre szabott – 33 324 lej – a rendelkezésükre álló alap. Közölte: a pénzek elosztásánál elsődleges szempont volt az önkormányzati alapokból működő intézmények fenntartásához szükséges pénzalapok elkülönítése és a már elkezdett beruházások...
Háromszék - Mintegy kétszáz lakos vett részt tegnap azon a falugyűlésen, amelyen a háromszéki község tarthatatlan helyzetéről, azaz a trágyaraktárból származó bűz forrásának megszüntetéséről vitáztak az egybegyűltek. A gyűlés végén a jelenlevők egyöntetűen amellett szavaztak, hogy a településről szállítsák el az ott raktározott szárnyasürüléket. Mint arról beszámoltunk, a legnagyobb háromszéki községben egyre nagyobb problémát jelent,
A szerdai kormányülésén elfogadott sürgősségi kormányrendelettel emelték a lakosságnak szociális alapon juttatandó fűtéspótlék értékét azok esetében, akik földgázzal fűtenek. Paul Păcuraru munkaügyi miniszter szerint ebben mintegy 850 ezer személy részesül, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 615 lejt. „Ez a pénz kiegészítő támogatásként érkezik majd a kis jövedelmű családokhoz, és hozzáadódik, ahhoz a segélyhez,...
Nagyszeben - Klaus Johannis: nem kell autonómia
Szeben polgármestere és a Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette, az erdélyi szász kisebbség nem akar autonómiát, és kitart az 1918-as álláspontja mellett, miszerint Romániához akar tartozni. „Soha nem voltam, és nem is leszek az etnikai alapú autonómia híve” – fogalmazott. Egyenesen abszurdnak itélte a lehetőséget, hogy a szász közösség autonómiát...
Bár a naptári tél már a vége felé közeledik, az elmúlt hetek időjárása egyértelműen azt jelzi: a távhőszolgáltatóknak még egy ideig biztosítaniuk kell a fűtést az erdélyi városokban. Az elmúlt időszakban azonban több szolgáltató is jelezte, gondok adódhatnak a következő időszakra szükséges fűtőanyag beszerzésével, mivel az állam nem utalta át az elmúlt hónapokra járó fűtéstámogatást. A kormány az önkormányzattal közösen mintegy fele-fele...
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bölcsészkara az évtizedes hagyományoknak megfelelően az elmúlt években is indított néprajz–magyar szakot, ám az idén végző diákok csak a jelenlegi tanév kezdetén szembesültek a ténnyel, hogy a bolognai rendszer bevezetésével, a három tanév lejártakor nem jutnak úgynevezett „szakpáros” diplomához. Ennek oka, hogy – a bolognai követelmények szerint – a néprajz és a magyar két külön tudományághoz, a...
Kolozsvár - Kérdéses az MPP-jelöltállítás
Kolozsvári politikai körökből kiszivárgott információk szerint Kónya-Hamar Sándor RMDSZ-es parlamenti képviselőt indítaná a Magyar Polgári Párt (MPP) kolozsvári polgármesterjelöltként a május 25-én esedékes helyhatósági választásokon. A politikus a Krónika megkeresésére cáfolta, hogy a frissen bejegyzett politikai szervezet felkérésére vállalta volna, hogy MPP-s színekben indul polgármesterjelöltként.
Továbbra is kitart Bölöni László jelölése mellett a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi szervezete. Ezt csütörtökön Kiss István városi elnök jelentette be, kilátásba helyezve egy átfogó aláírás-gyűjtési akciót is. „Nem egyeztettünk Bölönivel, de, ha kell, több ezer aláírást gyűjtünk annak érdekében, hogy gondolja meg magát, és vállalja el a jelölést” – mondta Kiss. Mint ismeretes, az Egyesült Arab Emirátusokban edzősködő Bölöni arra...
Csíkszereda - Borboly Csabát látná a tanácselnöki székben a helyi RMDSZ
Ráduly Róbert jelenlegi polgármestert javasolja az RMDSZ csíkszeredai szervezete még egy mandátum letöltésére, továbbá Borboly Csabát, a megyei tanács alelnökét az elnöki, esetleg alelnöki tisztségbe. Minderről szerdán döntött a Csíkszeredai Küldöttek Tanácsa. Ha valaki még szeretne indulni, önjelölés alapján jelentkezhet. Hajdu Gábor, az RMDSZ városi szervezetének elnöke...
Sepsiszentgyörgy - Közösen ünnepel az RMDSZ és az MPSZ
A sepsiszentgyörgyi RMDSZ felajánlotta a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezetének, hogy társuljon a nemzeti ünnep megtervezéséhez. Erre reagálva Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján üdvözölte a gesztust. Az MPSZ továbbá azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy a program megtervezésével és véglegesítésével bízzák meg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti...