Faluszépítő kaláka

A Maroson már csinos szőnyegmosó pad csábítja a helybéli asszonyokat a hagyományos szőnyegmosásra, de alakul a központban lévő kerekes ásványvízkút is. Lukács Tamás helyi mester műhelyében szakavatott kezek faragják az építmény tartóoszlopait. Aki nem tud részt venni a munkában, vendéget fogadott, illetve élelmet vagy pénzt adományozott. S hogy végképp senki ne maradjon ki, négy idős néni vállalta, folyamatosan imádkozik a jó időért, és azért, hogy „szaporája legyen a fiatalok munkájának”. Az erkölcsi támogatásról a helybéli plébános, a jó humoráról Gyergyói-medence-szerte ismert Ferencz Antal is gondoskodik. Ahol megjelenik, ott senki sem szomorkodik, és bár nem ragad lapátot, csákányt a kezébe, mindennap kimegy valamelyik munkapontra „egy kis erkölcsi támogatást nyújtani”.
Már csak krumpliszedéskor kalákáznak
Rekkenő hőségben egy darabig a Maros mellett haladva jutunk el a Felső-Nyírkertbe, ahol már messziről látszanak az erőgépek és a serénykedők csoportja. Közelebb érve elénk tárul a borvízfürdő látványa, amely körül éppen a lejáratot igyekeznek kiképezni a fiatalok. Odébb három lány egy hőkatlanon végzi az utolsó simításokat, és cseppet sem zavarja őket, hogy az agyagtól maszatos kezükkel az arcukat is bemázolják, miközben az izzadságot törlik le csak úgy kézfejjel a homlokukról. Másik két lány az árnyékszék köré fűzfavesszőből fonja elmélyülten az árnyékot tartó kerítést. „Textilművész vagyok, tehát a szövés-fonás tudománya ismerős számomra, csak most épp fűzfavesszőből készítjük, és nem textíliából” – magyarázza a budapesti Zsámbokréty Dóra, aki Tóth Krisztina építészmérnökkel közösen dolgozik a látványos fűzfakerítésen.
A borvízfürdő és a fűzfát fonó lányok közötti téren a helybéli Kedves Árpád bácsi nagy szakértelemmel darabolja a deszkát megfelelő méretre. „A falu érdekében dolgozom, a tévében olvastam a hirdetést, hát jöttem” – fogja rövidre az indoklást. Szűkszavú válaszaiból kiderül, régóta nem volt a faluban igazi kaláka, pedig hajdanán hívni sem kellett az embereket, tudták maguktól, hogy elkél a segítség, ha valahol nagyobb munkálat zajlik. „Fene tudja, mi történt az emberekkel, az elfoglaltság, vagy mi okozza, de manapság ritka, hogy összegyűl a szomszédság segédkezni, mondjuk egy ház fedésénél” – fejtegeti Árpád bácsi, de hangsúlyozza, a segítő kedv nem veszett ki teljesen a csomafalviakból, hiszen haláleset, tűzvész vagy egyéb katasztrófa esetén ma is mindenki pénzzel támogatja a károsult családot. Azonban igazi kalákába már csak a krumpliszedéskor gyűl öszsze a szomszédság, mert – mint Árpád bácsi mondja – „azt egy család nem győzné egyedül”.

Kétszintes medence és szabadidőközpont
A borvízfürdő körül inkább férfiak szorgoskodnak, csákányolják a szigonyos talajt, faragják a lépcsőfokokat a szögletes keret körül, amelynek közepében az áttetsző víztükrön megjelenő buborékok sejtetik, hogy ásványvíz bugyog a felszínre. „A faipari munkálatokat Szász Ferenc helyi vállalkozó vállalta fel. „Az én feladatom a terep előkészítési munkálatainak irányítása és az ácsok meg a kalákások munkájának az összehangolása” – fejtette ki a Krónika kérdésére a budapesti Török Ádám építész, aki már számos kalákán részt vett. Arra is kitér, hogy most éppen a vízszint beállításával foglalatoskodnak, ugyanis a borvíz talajvízként tör a felszínre, amit nagymértékben befolyásol a közelben folyó Maros vízszintváltozása. „Most éppen azt próbáljuk megmérni, mekkora magasságban helyezkedik el a borvízfürdő a Maroshoz képest” – magyarázza a szakember, aki szerint lépcsőzetes padolással kétszintes medencét képeznek ki, így majd a fürdőnek a vízszintváltozás függvényében lesz egy sekélyebb és egy mélyebb része is.
Az 1950-es években épített egykori fürdő szomorú sorsáról ismét Kedves Árpád bácsi világosít fel: „a kommunisták építtették, nem szerették az emberek”. Ennél többet harapófogóval sem lehetne kihúzni belőle, de megnyugtat, „ez a most épülő más, ezt szeretni fogjuk”.
A munkálatokat a jó gazda szemével felvigyázó Jánosi-Borsos Attila alpolgármester a távlati terveket ecseteli, kifejtve, hogy a fürdő mellett található Maros holtágát ki akarják kotorni, és halastavat, csónakázóhelyet szeretnének kialakítani. Szemléletes előadása nyomán szinte láthatóvá elevenedik az általa elképzelt szabadidőközpont, ahol szállást és szórakozási lehetőséget biztosítanak majd a kikapcsolódásra vágyó turistáknak. „De addig is, míg mindez elkészül, lehet jönni fürdeni a borvízben” – mondja az elöljáró, aki felhívja figyelmünket, hogy a Délhegy egyik kiemelkedő részén látható fehér oszlopok a veresvirági kilátó tartóoszlopai, ahonnan majd csodálatos rálátás nyílik a falura.

Régi iskola új környezetben
Eljövőben, a Maros mellett elhaladva megcsodáljuk a már elkészült szőnyegmosót, ahol két magyarországi lány a tereprendezésnél szorgoskodik. Kérésre azt is megmutatják, hogyan működik az emelős szerkezet, amivel föl és le lehet emelni a mosásra szánt szőnyeget a folyóba. A Maros-parti iskola környéke is alaposan megváltozott néhány nap alatt, a bejárat előtt magyarországi és helybéli fiatalok vidám csapata a helyi kövekből kirakandó napmotívum helyét egyengetik, odébb egy idős bácsi csákányozza a terepet az odakerülő hold motívumnak. „Jöttem egy kicsit segíteni, nem az én érdemem, ne is kérdezzen” – zárkózik el a kérdés elől, de készségesen útbaigazít, hol találjuk meg a „hozzáhagyottakat”, akikkel szóba lehet állni.
„A csomafalvi kalákának az apropója az volt, hogy még a tavasz folyamán megszerveztük itt a Maros parti Népfőiskolát, amelynek célja összekovácsolni a közösséget és felhívni a figyelmet a környéken található természeti kincsekre, a fára és a vizekre” – fejtette ki a Krónika kérdésére Herczeg Ágnes tájépítész, az Ars Topia Alapítvány kurátora. A székelyföldi kalákamozgalom egyik megálmodója hozzáteszi, a népfőiskola sikerének következménye, hogy az idei kaláka egyik helyszíne Gyergyócsomafalva lett.