
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
A kijelentés árnyalásaképpen azt is hozzátette, diktálni nem akarnak; megegyezést ajánlottak az ellenzéknek, de az RMDSZ az MPP nélkül is simán túllépi a választási küszöböt, erre pedig más magyar szervezetnek nincsen esélye.
A bálványosi helyszínt egyébként afféle kommunikációs fogásként javasolta Tőkés László csapata, miután világossá vált, hogy az RMDSZ-politikusok testületileg távol maradnak a bálványosi nyári szabadegyetem tusnádfürdői helyszíneitől. Úgy érezhették, a szabadegyetem kezdeti helyszíne is nekik számít hazai pályának. Feltevésüket látszólag az is igazolta, hogy a meglehetősen nagy érdeklődés övezte találkozóra újságírók jelentős hányada érkezett a nyakába akasztott tusványosi belépővel. A bálványosi panzió udvarán rendezett sajtótájékoztatón azonban Markó Béla viselkedett otthonosabban.
Miközben ismertette az RMDSZ által javasolt belső koalíció részleteit tartalmazó hatpontos javaslatot, munkatársai az írott változatot kiosztották az újságíróknak.
A dokumentum szerint azt ajánlják az MPP-nek, hogy az RMDSZ jele alatt állítson jelölteket a parlamenti választásokra, és a júniusi önkormányzati választások eredménye révén kirajzolt 85-15 százalékarányban osztozzanak a parlamenti helyeken. Az RMDSZ azt ígéri, hogy az MPP-s politikusok a parlamentben is megőrizhetik önállóságukat, pártjuk álláspontját képviselhetik a frakcióban és nyilvánosan is. Kivételt csak azok az előzetesen jegyzékbe foglalt kérdések jelentenének, amelyek a magyar képviselet egységes fellépését teszik szükségessé. A dokumentum arra is kitér, hogy a választási együttműködés a jövő évre esedékes európai parlamenti választásokra és a 2012-es parlamenti választásokra is kiterjeszthető. Utóbbinál már a 2012-es helyhatósági választások eredményei arányában osztoznának a parlamenti mandátumokon.
Árnyalt százalékok
Tőkés László nem leplezte: aggódva érkezett Bálványosra, mert úgy érezte, a Tusványostól való távolmaradás az RMDSZ magába fordulását, a párbeszédtől való elzárkózását jelzi. Hozzátette azonban, hogy az RMDSZ ajánlata egyelőre nem felel meg az MPP elvárásának. A polgári párt ugyanis választási szövetség megalakítását szorgalmazza. Ennek ellenére Tőkés méltányosnak és reális alapokon nyugvónak találta az RMDSZ-javaslatot, és abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy sikerül megegyezni. A kialakult helyzet ugyanis értelmezése szerint megköveteli a felektől, hogy egyezségre jussanak. „El sem tudom képzelni, hogy ne jussunk egyezségre” – jelentette ki a püspök. Azt is megjegyezte azonban, hogy csalóka az RMDSZ által hangoztatott 85-15-ös arány. Egyfelől azért, mert a megyei tanácsoslistákra leadott szavazatok aránya 83-17, másrészt viszont mert az MPP a biztos befutóhelyeket ígérő székely megyékben 37 százalékos szavazatarányt ért el. Úgy vélte, ezek technikai kérdések, amelyekről tárgyalni lehet.
Elutasított választási szövetség
Amikor azt kérdezték Markó Bélától, hogy miért utasítja el az MPP választási szövetség létrehozására vonatkozó javaslatát, meglepetésre nem a szövetség korábbi érveit említette elsőként. Korábban ugyanis az RMDSZ arra hivatkozva utasította el a pártszövetség létrehozását, hogy bizonytalannak tartotta: a pártszövetségekre is érvényes az alternatív választási küszöb. Markó ezúttal azt hangsúlyozta: az önkormányzati választások eredményei nem azt jelzik, hogy mindenképpen két táborra kellene bontani az erdélyi magyarságot. Az alternatív küszöbbel kapcsolatos vélt bizonytalanságokat ezúttal csak mellesleg említette meg. Szerinte a törvény betűje szerint a pártszövetségnek is elég hat képviselői és három szenátori körzetben megnyernie a választásokat, ez azonban ellentmond a törvény szellemének. A Krónika kérdésére hozzátette, semmilyen hazai hatóság sem tud olyan előzetes törvényértelmezést adni, amelyet biztosan elfogad a majdani választási bizottság is. Markó azt is megjegyezte, az egyhetes határidő végén már nem Tőkés Lászlóval, hanem az MPP elnökével, Szász Jenővel kellene aláírniuk a megállapodás szövegét.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.