Hirdetés
Röviden

Röviden

Nagyszeben - Klaus Johannis: nem kell autonómia Szeben polgármestere és a Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette, az erdélyi szász kisebbség nem akar autonómiát, és kitart az 1918-as álláspontja mellett, miszerint Romániához akar tartozni. „Soha nem voltam, és nem is leszek az etnikai alapú autonómia híve” – fogalmazott. Egyenesen abszurdnak itélte a lehetőséget, hogy a szász közösség autonómiát...
2008. február 21., csütörtök

Hársfa helyett Petőfi utcát?

Nyárádszereda - A Bocskai tér mellett más utcákat is átneveznének a jövőben Február végéig kell elkészülnie annak a gazdasági tanulmánynak, amelyből kiderül, milyen anyagi vonzata lenne az esetleges utcanév-változtatásoknak Nyárádszeredában. Minderről a helyi önkormányzat novemberben határozott. Akkor vetette el az önkormányzati testület Csíki Sándor független képviselő javaslatát, mely szerint a főteret Bocskai Istvánról nevezték volna el.
Hársfa helyett Petőfi utcát?
Hársfa helyett Petőfi utcát?
2008. február 21., csütörtök

Hársfa helyett Petőfi utcát?

2008. február 21., csütörtök

Költöznek a betegek

Szatmárnémeti - Átszervezik a megyei kórházat „Jövő héttől kezdődnek a Szatmár megyei kórház átszervezési munkálatai” – nyilatkozta a Krónikának Aurelia Vulciu igazgató. A változtatásokat lényegében két dolog tette szükségessé: egyrészt mihamarabb ki kell alakítaniuk egy olyan részleget, ahol be lehet rendezni egy korszerű sürgősségi osztályt, illetve ki kell üríteniük azt az épületet, ahol jelenleg a pszichiátriai osztály működik, mivel az...
Költöznek a betegek
Költöznek a betegek
2008. február 21., csütörtök

Költöznek a betegek

Hirdetés
2008. február 21., csütörtök

Koszovó után jöhet a székelyföldi autonómia?

Mintegy kétszáz személy vett részt tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a Koszovó függetlenségének kikiáltása alkalmával szervezett szimpátiatüntetésen. A Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki szervezete által összehívott fáklyás, gyertyás tüntetésen Gazda Zoltán titkár hangsúlyozta: Koszovó függetlensége precedens értékű, és megerősít abban a hitünkben, hogy Székelyföldön létrejöhet az autonómia. Eközben tegnap Kolozsváron „A Székelyföld román...
Koszovó után jöhet a székelyföldi autonómia?
Koszovó után jöhet a székelyföldi autonómia?
2008. február 21., csütörtök

Koszovó után jöhet a székelyföldi autonómia?

2008. február 21., csütörtök

Abdai precedens

A Győr melletti Abda bő évtizeddel ezelőtt szembesült az autópálya-építés kevésbé örvendetes következményeivel. Annak idején a nyugat-magyarországi községen áthaladó, Bécsbe vezető 10-es út két oldalán húzódó üzletekben tankolt fel az utazó „hungaricumokból”: szegedi pirospaprikától a matyóhímzéses blúzig. Az üzletek azonban 90 százalékban győri vállalkozók tulajdonában voltak, tudtuk meg Weller Tamástól, Abda jegyzőjétől, a helybeliek...
Abdai precedens
Abdai precedens
2008. február 21., csütörtök

Abdai precedens

Hirdetés
2008. február 21., csütörtök

Röviden

Hargita megye - Kiállnak parancsnokuk mellett a rendőrök Álvizsgálatnak, romboló és igazságtalan botránykeltésnek nevezte sajtóközleményében az Országos Rendőri Testület Hargita területi tanácsa és a Rendőrök Országos Szakszervezetének területi irodája a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet (IICCR) Radu Moldovan, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség parancsnoka ellen indított kivizsgálását. Mint hangsúlyozzák, ismerik az objektív kivizsgálás...
Röviden
Röviden
2008. február 21., csütörtök

Röviden

2008. február 21., csütörtök

Krónika: gazdag lap

A helyi református egyházközség és nőszövetség meghívására Mezőbándra látogatott a Krónika marosvásárhelyi képviselete. A gyülekezeti teremben tartott találkozón sokan megjelentek, olyanok, akik már alapításától előfizetői lapunknak, de olyanok is, akik szabad árusításban jutnak hozzá. A jelenlevőket az érdekelte leginkább, hogyan készül a lap, hányan dolgoznak azért, hogy az olvasók „a reggeli kávé mellett” értesülhessenek a fontos...
Krónika: gazdag lap
Krónika: gazdag lap
2008. február 21., csütörtök

Krónika: gazdag lap

Hirdetés
2008. február 21., csütörtök

Valami bűzlik Uzonban

Egyre nagyobb problémát jelent a Kovászna megyei Uzonban, hogy sokszor elviselhetetlen bűzt okoz a közeli tyúkfarmról a község határában lévő egykori termelő szövetkezeti telephelyre szállított tyúkürülék. Az ügyben mára falugyűlést hívtak össze, miközben a Környezetvédelmi Felügyelőség vizsgálatot indított, a prefektúra pedig a felek közötti közvetítéssel próbálkozik. A Sepsiszentgyörgy melletti településen már több lakos fordult azzal a helyi...
Valami bűzlik Uzonban
Valami bűzlik Uzonban
2008. február 21., csütörtök

Valami bűzlik Uzonban

2008. február 21., csütörtök

Nem várják az autópályát

„Ha megépül az autópálya, végképp bezárhatjuk a boltot – jelenti ki a Kolozs megyei Körösfő egyik szuvenírárusa. – Éppen az átutazók fizetőképes rétegét veszítjük el. Ők ugyanis minden bizonnyal távol tőlünk, az autópályán fognak elszáguldani.” Kovács György korábban harminc évig esztergályozta a sakkfigurákat. Benne már tudatosult a váltás szükségessége. A községháza szomszédságában felállított butikjára már nem is fordít...
Nem várják az autópályát
Nem várják az autópályát
2008. február 21., csütörtök

Nem várják az autópályát

2008. február 21., csütörtök

Sikeres diáksztrájk?

A felnőtt diákok is megkaphatják a nevelési támogatást Újra részesülhetnek a nevelési támogatásban a 18. életévüket betöltött diákok, ha jövő héten megszavazzák a képviselőházban a 2007/97-es sürgősségi kormányrendelet módosított változatát. A parlament alsóházának szakbizottsága ugyanis a bizottsági vita során kivette a rendeletből a megszorító intézkedést – közölte a Krónika érdeklődésére Kerekes Károly parlamenti képviselő, a...
Sikeres diáksztrájk?
Sikeres diáksztrájk?
2008. február 21., csütörtök

Sikeres diáksztrájk?

2008. február 20., szerda

Iskolába járna a „Blaha réme”

„Nem akarok a tévében lenni, nem akarok az újságokban lenni” – jelenti ki Gábor István, a budapesti Blaha Lujza téri késelés kapcsán elhíresült és Magyarországról hazatoloncolt roma gyerek. Mint ismeretes, a magyarországi sajtó által a „Blaha rémeként” emlegetett 12 éves fiút azután toloncolták ki, hogy kiderült róla: egy aluljáróban megkéselt egy 15 éves fiút, hogy megszerezze az mp3-lejátszóját. A gyereket egy csíkszeredai nevelőotthonban...
Iskolába járna a „Blaha réme”
Iskolába járna a „Blaha réme”
2008. február 20., szerda

Iskolába járna a „Blaha réme”

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2008. február 20., szerda

A pénz nem akadály

Megkapta a közigazgatási és belügyi, valamint a fejlesztési, középítkezési és lakásügyi minisztérium azt a dokumentációt, amely révén szakmai és anyagi támogatás biztosítható a Mészkő faluban több tucat lakóházat veszélyeztető földcsuszamlás miatt előállt helyzet kezelésére – erősítette meg tegnap a Krónika érdeklődésére Horváth Anna. A középítkezési tárca államtitkára elmondta: a Kolozs megyei prefektúra által összeállított és...
A pénz nem akadály
A pénz nem akadály
2008. február 20., szerda

A pénz nem akadály

Hirdetés
2008. február 20., szerda

Ismét cáfol a Daimler

Constantin Stroe: Romániában épül fel a Mercedes-gyár A Mercedes gépkocsikat is gyártó német Daimler csoport Romániát választotta helyszínként arra, hogy felépítse új kelet-európai gyárát – jelentette be Constantin Stroe, a Romániai Autógyártók Egyesületének (ACAROM) elnöke. A Business Standard című gazdasági-pénzügyi napilap szerint Stroe elmondta: Brüsszelben járt, ahol az európai autógyártók egyesületétől megtudta, hogy a Daimler csoport...
Ismét cáfol a Daimler
Ismét cáfol a Daimler
2008. február 20., szerda

Ismét cáfol a Daimler

2008. február 20., szerda

Turistacsalogató holtágak

Háromszék - Magyarországi partnerekkel fejlesztené az Olt térségét a megyei tanács Turistaparadicsom kialakítását tervezi az Olt folyó mentén a Kovászna megyei önkormányzat, a tervet magyarországi partnerekkel közösen valósítják meg. Vajda Lajos alelnök a Krónikának elmondta, Demeter János tanácselnökkel tavaly ismertették az Olt rehabilitációjára vonatkozó elképzeléseiket Dióssy Lászlóval, a magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi...
Turistacsalogató holtágak
Turistacsalogató holtágak
2008. február 20., szerda

Turistacsalogató holtágak

2008. február 20., szerda

Prostitúcióra kényszerítették

Börtönre ítélték a nagyszalontai lányt fogva tartó magyarországi férfiakat Másfél, illetve két év börtönbüntetéssel sújtotta tegnap a Szegedi Ítélőtábla azt a két magyarországi férfit, akik 2006-ban fogva tartottak, és prostitúcióra kényszerítettek egy nagyszalontai lányt. A jogerős ítélet szerint a békéscsabai P. István 2006. július 31-én a Bihar megyei Nagyszalontára látogatott, ahol találkozott a későbbi áldozattal, egy fiatal nővel, és...
Prostitúcióra kényszerítették
Prostitúcióra kényszerítették
2008. február 20., szerda

Prostitúcióra kényszerítették

Hirdetés
2008. február 20., szerda

Feljelentett parancsnok

Hargita megye - Kínzással vádolják a rendőrkapitányt Feljelentette tegnap Radu Moldovan Hargita megyei rendőr-főkapitányt (képünkön) a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet (IICCR) a legfelsőbb katonai ügyészségnél a kommunizmus ideje alatt elkövetett bűntettei miatt. Az IICCR vezetői szerint bizonyítékaik vannak, hogy 1985–1991 között Radu Moldovan, a milícia jogi irodájának tisztjeként, több személyt, elsősorban kiskorúakat rendszeresen ütlegelt,...
Feljelentett parancsnok
Feljelentett parancsnok
2008. február 20., szerda

Feljelentett parancsnok

2008. február 20., szerda

Kormánypénz a 12-esre

A városi útszakaszok felújítását is átvállalja a szállítási tárca „Megszülettek azok a kormányhatározatok, amelyek értelmében a szállításügyi minisztérium átvállalja a gyergyószentmiklósi és maroshévízi önkormányzattól a településeken áthaladó 12-es országút városi szakaszainak felújítási költségeit” – nyilatkozta tegnap Tánczos Barna szállításügyi államtitkár. Hozzátette, ez a határozat precedensértékű, hiszen egyik...
Kormánypénz a 12-esre
Kormánypénz a 12-esre
2008. február 20., szerda

Kormánypénz a 12-esre

Hirdetés
2008. február 20., szerda

Választási részvételben bízik az MPP

Megkapta az elsőfokú pártbejegyzési ítéletet a Magyar Polgári Párt Megkapta a Magyar Polgári Párt (MPP) a bejegyzését kimondó döntést a Bukaresti Törvényszéktől, az elsőfokú ítéletet tegnap vette át a pártbejegyzéssel megbízott ügyvédi iroda munkatársa, Iulia Mălăescu. Amint arról beszámoltunk, a január 24-én kihirdetett ítéletben a törvényszék már bejegyzettnek nyilvánította a pártot, az ítélet azonban csak írásbeli közlésekor emelkedik...
Választási részvételben bízik az MPP
Választási részvételben bízik az MPP
2008. február 20., szerda

Választási részvételben bízik az MPP

Hirdetés
Hirdetés