Zöld utat kérő gombaszakértők

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A gombákra vonatkozó törvény kiegészítő rendeleteinek hiánya akadályozza a szakellenőrök hivatalos működését. Hivatalos nyilvántartás híján csupán a sajtóból, esetleg ismerősöktől, rokonoktól értesülhet a lakosság az újabb és újabb súlyos, gomba okozta mérgezésekről. Múlt héten például csupán Szilágy megyében tíz személy, valamint egy szatmárnémeti édesanya és három gyermeke került kórházba, egy héttel korábban pedig egyetlen hétvégén 19 személyt szállítottak a Szatmár megyei kórházba.

2007. október 08., 00:002007. október 08., 00:00

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Hatóságnál érdeklődésünkre kijelentették, hogy a megyében az utóbbi öt év során senki nem halt meg gombamérgezésben. A helyi sajtó viszont tavaly halálesetekről is beszámolt. A kórházakban ugyanakkor nem vezetnek külön nyilvántartást a gombamérgezéses esetekről; ezeket egyszerű ételmérgezésként tartják számon.

Bár a vadon termő gombák gyűjtését és árusítását szabályozó törvény több mint másfél évvel ezelőtt lépett érvénybe Romániában, a kiegészítő rendeletek még nem születtek meg. Így a jogszabály – melynek fő célja a tömeges gombamérgezések megelőzése lenne – nem ültethető gyakorlatba. A törvény kimondja, hogy a piacokon csak szakértő által átvizsgált gomba árusítható, azonban az alkalmazási útmutató hiányában nem tudni, ki számít Romániában gombaszakellenőrnek. Ugyancsak a kiegészítő rendeleteknek kellene megteremteniük az állam által elismert képzés jogi kereteit, illetve biztosítaniuk azt, hogy hivatalosan elismerjék a néhány, oklevéllel is rendelkező gombaszakértő diplomáját.

Szakértői kifogások

A romániai gombatörvény tervezetét a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület szakemberei állították össze 1999-ben, akik lényegében lefordították a magyarországi jogszabályt, és a hazai viszonyokat figyelembe véve átalakították azt. A tervezet benyújtásánál RMDSZ-es képviselők, elsősorban Tamás Sándor segédkezett, így elég nagy késéssel ugyan, de 2005 februárjában megjelent egy kerettörvény, amely viszont lényegesen eltért a szakemberek öszszeállította jogszabálytól. „Miután a mezőgazdasági minisztérium által előterjesztett tervezetet megszavazta a szenátus, visszaküldték hozzánk véleményezésre – magyarázta Zsigmond Győző, az egyesület elnöke. – Mivel láttuk, hogy ez lényegesen eltér attól, amit mi leadtunk, kértünk egy hónapot arra, hogy átvizsgáljuk, azonban a válaszunkat nem várták meg, és a képviselőház is megszavazta a mezőgazdasági tárca által átfogalmazott jogszabálytervezetet. Annak ellenére is örültünk, hogy végre megszületett egy kerettörvény, hogy több ponton is kifogásoljuk ennek tartalmát.” A szakemberek nem értették, hogy az általuk javasolt 75 árusítható gombafaj számát miért csökkentették 35-re, és azt is nehezményezték, hogy a jogszabálytervezet környezetvédelemre vonatkozó részét teljesen kihagyták. Az árusítható fajok között szerepelnek ritka, veszélyeztetett fajok is, melyek védelemre szorulnának, ugyanakkor egyes, gyakori fogyasztható fajok nem szerepelnek a listán.

A legfontosabbnak azonban a gombászegyesület tagjai is a kiegészítő rendeletek megjelentetését tartanák, amely meggátolná, hogy a hozzá nem értők által szedett gombák a fogyasztókat veszélyeztessék. „A tömeges gombamérgezéseket nem a vadon termő fajok fogyasztásának tiltásával kellene megakadályozni, ahogy azt korábban tették. Biztosítani kell a feltételeket ahhoz, hogy az emberek szakértővel ellenőriztethessék, amit leszedtek” – fejtegette Zsigmond Győző.

Nem alkalmazott ellenszer

Hogy a piaci gombavizsgálat meghonosítása jó eredményekkel kecsegtet, bizonyítja az is, hogy három éve, amióta a László Kálmán Gombászegyesület önkéntes szakemberei gombaellenőrzést tartanak a sepsiszentgyörgyi piacon, súlyos mérgezéses esetet nem regisztráltak a környéken. Az egyesület a román és a magyar mikológiai társaság, a iaşi-i Alexandru Ioan Cuza, valamint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem szakembereinek közreműködésével már több ízben szervezett gombaszakellenőr-kurzust, melyen eddig mintegy 30 személy szerzett diplomát. Ők azonban mindaddig nem tudnak hivatalosan munkába állni, amíg az említett kiegészítő jogszabályok meg nem jelennek, amelyek lehetővé tennék okleveleik állami elismerését. Zsigmond Győző arra is felhívta a figyelmet, hogy a gombaszakellenőrök hathatós segítséget nyújthatnak a mérgezéses esetek orvosi kezelésében is. A különböző gombafajok által okozott mérgezések ugyanis különböző típusú kezelést igényelnek, ezek alkalmazásához azonban fontos tudni, melyik fajtából fogyasztott a beteg, ezt pedig egy hozzáértő akár a konyhai hulladékból is képes megállapítani. A hazai kórházakban többnyire csak a hánytatást és a gyomormosást alkalmazzák, pedig még a legveszélyesebbnek tartott gyilkosgalóca-méregre is van már ellenszer, ami, időben beadva, megmentheti a beteget.

Védenék a ritka gombafajokat

A gombatörvény gyakorlatba ültetésének feltételeit biztosító alkalmazási útmutatók összeállítása a mezőgazdasági minisztérium feladata. A Krónika érdeklődésére Tőke István mezőgazdasági államtitkár megpróbálta kideríteni a késlekedés okait. Mint mondta, az árusítható fajok számát azért csökkentették a felére, mert a minisztérium levette a listáról azokat a fajtákat, melyek könnyen összetéveszthetők a mérges gombákkal. A lajstrom azonban a későbbiekben gazdagodhat még, a tárca illetékesei ugyanis szakemberekkel tárgyalnak arról, hogy milyen feltételek mellett engedhető meg ezeknek a fajoknak a piacra kerülése. „A minisztérium illetékese, aki a kiegészítő rendeletek összeállításával foglalkozott, időközben nyugdíjba ment – közölte az államtitkár. – Az elkészült részeket elküldtük az igazságügyi tárcához és a fogyasztóvédelemhez láttamoztatásra. A kifogásaikat pedig figyelembe kell vennünk a végső változat megalkotásánál.”

Tőke István elmondta: még ezen a héten újraindítják a rendeletek kidolgozását, melyeket – az említett hivatalokon kívül – a környezetvédelmi tárcának is jóvá kell hagynia. „Mindenképpen változtatunk a vadon termő gombák gyűjtésére vonatkozó jogszabályokon – jelentette ki a Krónika kérdésére Korodi Attila környezetvédelmi miniszter. – Belefoglaltatunk majd a ritka fajok, illetve ezek élőhelyeinek védelmére vonatkozó előírásokat, ugyanis hazánkban óriási méreteket öltött az utóbbi időben a túlzott és felelőtlen gombagyűjtés.” Tőke István és Korodi Attila is kijelentette: várják a szakértők véleményét, hozzászólásait a jogszabály-alkotási folyamathoz – többek között a László Kálmán Gombászegyesület szakértőiét is. Az egyesület tagjai azonban arra panaszkodnak, hogy évek óta rendszeresen megkeresik a hatóságokat javaslataikkal, azonban ezek válaszra sem méltatják őket.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől
2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai