Hirdetés

Zöld Ház program „román módra” – Másfél év után sem lehet tudni, ki kaphat támogatást napelemek felszerelésére

Nagy igény van napelemekre. Mintegy 25 000 család várja, hogy a Környezetvédelmi Alap másfél év után kihirdesse a pályázat eredményét •  Fotó: Veres Nándor

Nagy igény van napelemekre. Mintegy 25 000 család várja, hogy a Környezetvédelmi Alap másfél év után kihirdesse a pályázat eredményét

Fotó: Veres Nándor

Játszanak a bukaresti hatóságok a Zöld Ház programra lehívott európai uniós pénzekkel a Greenpeace Románia környezetvédelmi szervezet szerint, hiszen másfél év után egyetlen szerződést sem kötöttek meg, miközben 13 millió eurót elpazaroltak lebonyolításra. A lapunk által megkeresett szakember is úgy látja, tipikusan romániai módon zajlik a program tervezése, előkészítése és lebonyolítása.

Bíró Blanka

2020. január 28., 18:332020. január 28., 18:33

A Környezetvédelmi Alap (AFM) Zöld Ház programja eddig egyetlen polgárt sem segített, hogy tiszta forrásból energiát állítson elő: bár a programot először 2018 nyarán hirdették meg, másfél év alatt egyetlen fotovoltaikus rendszert sem szereltek fel – irányítja rá a figyelmet a visszás állapotokra közleményében a Greenpeace Románia. A természetvédelmi szervezet kikérte a programra vonatkozó adatokat a hatóságtól, valamint a fejlesztési minisztériumtól, és kiderült,

13 millió eurót különítettek el a járulékos költségekre, a pályázati iratcsomók feltöltésére alkalmas  internetes platform beüzemelésére, hirdetésekre, és a projektet működtetők béralapjára. Ebből az összegből további 3000 rendszer kiépítését tudták volna finanszírozni

Hirdetés

– számolták ki a környezetvédő szervezet munkatársai. Emlékeztetnek, hogy országszerte több mint 25 ezer magánszemély kérvényezte a támogatást, ennyi pályázati iratcsomót tudtak a jóváhagyott kivitelezőcégek feltölteni.

Elszámoltatnák
a szakhatóságot

„A kedvezményezettek másfél éve várják, hogy hozzájussanak a finanszírozáshoz. Közben a programot felőrli az ígérgetés, a halogatás, sőt a csalás gyanúja, és sajnos közben nem történik valós előrelépés. Meglepőnek és megalapozatlanul nagynak tartjuk a projekt működtetési költségeit, figyelembe véve a gyenge eredményeket. A Környezetvédelmi Alapnak magyarázatokat kell adnia ezekre a kiadásokra, és el kell számolnia az eddigi megvalósításokkal” – szögezte le Marian Mândru, a Greenpeace Románia kampánykoordinátora. Emlékeztetett, hogy a Zöld Ház programra összesen 113 millió euró uniós forrást hívtak le, ebből 27 ezer rendszer telepítését finanszíroznák.

Idézet
 A pályázóknak minél hamarabb meg kellene kapniuk a támogatást, a Környezetvédelmi Alapnak hatékonyan kellene dolgoznia, és átláthatóan kellene kommunikálnia a pályázókkal, a kivitelezőkkel. Érthetetlen, hogy egy közintézmény, amely hatalmas európai összegeket kezel, tavaly november 6. óta nem adott ki hivatalos tájékoztatást egy olyan témában, amely tízezreket foglalkoztat”

– fogalmazta meg aggályait a zöldszervezet szakembere. 

Hanyag munka. Továbbra sem tudni, kik és mikor szerelhetik fel a támogatott napelemeket •  Fotó: Pixabay.com Galéria

Hanyag munka. Továbbra sem tudni, kik és mikor szerelhetik fel a támogatott napelemeket

Fotó: Pixabay.com

Csalódás és bizonytalanság

Hónapok óta nem kaptak semmilyen hivatalos értesítést a Zöld Ház programról – erősítette meg tegnap a Krónika megkeresésére András Lehel, a programban részt vevő Melinda-Impex Install Kft. vezérigazgatója. Mint részletezte, a jóváhagyott kivitelezők egymással tartják a kapcsolatot, ám ezekben az üzenetváltásokban általában a csalódottságnak adnak hangot. A hatósághoz intézett kérdéseikre olyan válaszokat kapnak, hogy „dolgoznak az elbírálásokon”. András Lehel felidézte, hogy

decemberben még január végére ígérték, hogy elbírálják a pályázatokat, és nyilvánosságra hozzák a nyertes pályázók névsorát, most viszont már a különböző fórumokon márciusi határidőket emlegetnek, de ez sem hivatalos.

A szakember azt mondja, arra hivatkoznak, hogy az országos költségvetést ugyan jóváhagyták, de még le kell osztani büdzsét a Környezetvédelmi Alapnak, és külön erre a programra.

További felháborodásra ad okot, hogy állítólag nem lesz helyreigazítási lehetőség, ha egy pályázati iratcsomóban formai hibákat találnak, tehát egy vessző elmaradása miatt is elutasíthatják. „Mi a legjobb tudásunk és tapasztalatunk szerint készítettük elő a dokumentumokat, de így sincs garancia arra, hogy mindegyik feltöltött iratcsomót pozitívan elbírálják” – fogalmazott a cégvezető. Hozzátette, jelenleg várakozó álláspontra helyezkedtek, nem kérik az áramszolgáltatótól a visszatáplálási engedélyeket. „Rengeteg energiát belefektettünk a pályázati iratcsomók előkészítésébe, feltöltésébe, ám keserű szájízzel maradtunk. Most már nem iszunk előre a medve bőrére, hiszen kétséges, hogy mikor lesz ebből valami, vagy megvalósul-e egyáltalán” – mondta András Lehel. Meglátása szerint a hatóságnál tipikusan romániai módon zajlik a program tervezése, előkészítése, lebonyolítása, bő másfél év után még egyetlen szerződést sem kötöttek meg.

Mint ismeretes, legtöbb 20 ezer lejig terjedő támogatás hívható le, 10 százalék önrészt kérnek a legalább 3 kWp teljesítményű napelemek vásárlására és felszerelésére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés