Hirdetés

Zöld Ház: egy hét alatt ötezer pályázat

Idén a Zöld Ház program meghírdetésétől eltelt egy hét alatt magánszemélyek részéről 5.000 pályázar érkezett a Környezetvédelmi Alaphoz – jelentette be Aradon Borbély László. A környezetvédelmi miniszter összehasonlításképp elmondta: tavaly hat hónap alatt érkezett 18.300 pályázati iratcsomó.

2011. június 10., 14:152011. június 10., 14:15

Borbély László hangsúlyozta: a roncsautó program költségvetését ebben a hónapban további 60 ezer értékjeggyel egészítették ki, ami azt jelenti, hogy a program idei költségvetése az év elején elkülönített pénzösszeg kétszeresére nőtt. A tárca reményei szerint szerint idén is 120-130 ezer roncsautót tudnnak kivonni a forgalomból.

Júliusban indítják a bicikli utak kiépítését szorgalmazó programukat, zakembereik ugyanakkor egy új programon dolgoznak, melynek célja a tömbháztetők, homlokzatok zöld felületté való kialakítása.

Kiszállása alkalmával Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter Jávor Benedekkel, az Aradon tartózkodó Magyar Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága elnökével tanácskozott. A tanácskozás napirendjén a verespataki beruházás, a génmódosított növények valamint a vörösiszap, mint környezetvédelmi veszélyforrás, az Uniós Duna-stratégia és az európai uniós források lehívása szerepeltek.

A legközelebbi környezetvédelmi kockázatokkal kapcsolatos uniós szintű találkozón Románia és Magyarország közösen fogja szorgalmazni, hogy a vörösiszap veszélyes anyaggá minősüljön az Európai Unióban – mondta Borbély a tanácskozást követően.

„Számunka elsődleges fontosságú a környezetvédelmi kockázatok csökkentése, éppen ezért Románia Magyarországgal közösen kérvényezte az Uniós Duna-stratégia 5-ös fejezetének koordinálását, mely fejezet a környezetvédelmi kockázatok menedzsmentjéről szól.  Jelenleg ott tartunk, hogy hamarosan megalakul az a bizottság, amely a Duna-stratégia keretén belül támogatott terveket menedzselni – hangsúlyozta.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés