
Bántalmazták Márkos Albert csellistát, zeneszerzőt a hétvégén Sepsiszentgyörgyön. Az esetről a zenész felesége, Tijana Stanković számolt be a Facebook közösségi oldalon.
2015. december 14., 19:372015. december 14., 19:37
2015. december 14., 19:382015. december 14., 19:38
Az angol nyelvű bejegyzésben azt írja, férjét megtámadták, ő nem ütött vissza, neki azonban kiütötték a fogait. „Sepsiszentgyörgyön történt, miközben a férjem a zenekar zsidó tagját védte egyértelműen antiszemita támadásoktól” – írja Stanković, hozzátéve, hogy a támadó politikus.
A közösségi oldalon nagy felháborodást váltott ki a bejegyzés, többen együttérzésükről biztosították a Budapesten élő zenész házaspárt, biztatva őket, hogy tegyenek feljelentést, és jogi segítséget is ajánlottak. A bejegyzésekből arra derült fény, hogy a támadó Toró Tamás brassói politikus lehetett, akit a helyszínen készített fotó alapján azonosítottak. Toró Tamás az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben politizál, a brassói megegyezés eredményeként RMDSZ-listán jutott be a Cenk alatti város önkormányzatába.
Toró Tamás lapunknak elmondta: önvédelemből lökte el a férfit, aki ittas volt, és beesett a székek közé, akkor törhetett ki a foga. „Nem is tudtam, ki, hiszen a koncerten nem is vettünk részt, egy másik rendezvényről érkeztünk. Két részeg férfi kötekedett, a velem lévő hölgyek több ízben visszautasították a közeledésüket, majd Orbán-bérencnek, mocskos RMDSZ-esnek neveztek, és azt fejtegették, hogy az erdélyieknek nem jár szavazati jog. Amikor egyikük a pulóveremet próbálta letépni, ellöktem” – mesélte az EMNP-s politikus, aki tagadja, hogy antiszemita megjegyzések hangzottak volna el.
Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője lapunknak elmondta, hogy az ügyben nem érkezett feljelentés, ám még hatvan napig van erre lehetőség. Márkos Albert és Tijana Stanković az ARGO zenekar tagjaiként szombat este a sepsiszentgyörgyi PulzArt fesztiválon léptek fel.
A magyar nyolcadikosok gyenge románvizsga-eredményei ismét vitákat váltottak ki. Ferencz-Salamon Alpár, az RMPSZ vezetője a Krónikának elmondta, milyen reformokra van szükség, és indokolt-e a románoktatást a diákok nyelvi környezetéhez igazítani.
Románia legfőbb ügyésze pénteken leszögezte, hogy egy jogállamban az ügyészek nem a közvéleménynek, a politikai érdekeknek vagy a médiakampányoknak tartoznak felelősséggel, hanem kizárólag a törvényeknek.
A kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola szervezte meg 24. alkalommal a Gyarmathy Zsigáné Alkotó- és Helyismereti Tábort. A rendezvényt június 29. és július 3. között tartották.
Tizenhetedik századi értékes fatemplom égett le péntek hajnalban a Máramaros megyei Pusztafentős (Posta) településen. A tűzben senki sem sérült meg, de a kár jelentős – közölte pénteken a román kulturális minisztérium.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi ügyészei vádat emeltek nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedelem miatt a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Cristian Pomohaci népdalénekes ellen.
Kórházba került pénteken egy kétéves kislány, miután kiesett egy zilahi tömbház második emeleti lakásának ablakán; állapota nem súlyos – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Hatósági felügyelet alá helyezte csütörtök este a bukaresti törvényszék Viorel Pașcát, a Bihar megyei illegális szociális otthonokat működtető egyesület vezetőjét és családját.
A Pongrác-tető térségében végzett ellenőrzés során a Hargita Megyei Környezetőrség biztosai egy olyan sípályát azonosítottak, amelyet a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül alakítottak ki – közölte a hatóság.
Viorel Pașca, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak.
szóljon hozzá!