
Fotó: Partiumi Magyar Napok
A magyar rockzene legnagyobb neveit vonultatta fel vasárnapi zárónapján a 21. Partiumi Magyar Napok, a szatmári közönség Vikidál Gyulának, Homonyik Sándornak, majd Bródy Jánosnak tapsolhatott.
2022. augusztus 22., 16:112022. augusztus 22., 16:11
2022. augusztus 22., 16:122022. augusztus 22., 16:12
Időnként az esernyőkre és az esőkabátokra is szükség volt a 21. Partiumi Magyar Napok zárónapján, ez azonban nem szegte kedvét a szatmáriaknak, akik lelkesen vetették bele magukat az utolsó nap kínálta programkavalkádba. Ugyanis a vasárnapi zárónap is rengeteg meglepetést, programot, gyermekfoglalkozást és koncertet tartogatott az érdeklődők számára.
Fotó: Partiumi Magyar Napok
Sport- és szabadidős tevékenységgel indult a nap, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés ugyanis első ízben futóversenyt szervezett: vasárnap délelőtt lehetőség nyílt a félmaratoni táv lefutására (21,1 km), de 5, 10 és 15 kilométeres táv teljesítésére is alkalom adódott Szatmárnémetitől Vetésig.
A szervezők közleménye szerint a gyerekek délelőtt a Budapesti Aranyszamár Bábszínház Ágacska című zenés, vidám előadását nézhették meg a CBA Népzenei és gyermekszínpadon, majd Pepemanó és a Hanta Banda szórakoztatta a közönséget.
Fotó: Partiumi Magyar Napok
A Borudvarban is izgalmasan alakult a délután. A programok sorát egy kötetlen beszélgetés nyitotta Pataki Csabával, a Szatmár Megyei Tanács elnökével, Kereskényi Gáborral, Szatmárnémeti polgármesterével, Maskulik Csaba városmenedzserrel, illetve Kovács Mátéval, Szatmár megye menedzserével. De Nagy Szabolcs és Magyar Lóránd parlamenti képviselővel, valamint Turos Lóránd szenátorral is megvitathatták a számukra fontos kérdéseket a szatmáriak. A politikusok röviden kiértékelték az elmúlt időszak eseményeit és eredményeit, majd a lakosság kérdéseire, javaslataira is reagáltak.
Fotó: Partiumi Magyar Napok
Vasárnap este két olyan neves előadóművészt is köszönthetett a közönség a Kossuth-kertben, mint Vikidál Gyula és Homonyik Sándor, a keményebb zene kedvelői pedig a rock és metálszíntér egyik legrégebbi zenekarának, a Moby Dicknek a koncertjén csápolhattak.
Fotó: Partiumi Magyar Napok
Az idei Partiumi Magyar Napok zárókoncertjének ismét a Szatmár Megyei Múzeum előtti tér adott otthont, ahol Bródy János Kossuth- és Liszt-díjas zeneszerző-szövegíró-előadóművészt, a magyar nyelvű rockzene alapítóját üdvözölhették a szatmáriak.
Fotó: Partiumi Magyar Napok
A legendás zenész előadására ezrek voltak kíváncsiak, a nagyszabású koncert repertoárjában pedig az elismert dalszerző és előadóművész teljes életművének lényege szerepelt, a régebbi daloktól kezdve a legújabbakig, melyeket lelkesen énekelt vele a szatmári közönség.
Fotó: Partiumi Magyar Napok
A Temesvári Műszaki Egyetem új fejezetet nyit a romániai felsőoktatásban: egy olyan képzési profil körvonalazódik az intézményen belül, amely a mesterséges intelligenciát, a humanoid robotokat és a drónokat helyezi a középpontba.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
szóljon hozzá!