Hirdetés

Zalánpatak: elkészült a jövő iskolája

Háromszék - A mindössze 130 lelkes Zalánpatakon alig egy év alatt készült el az új iskola. „Most már eshet-havazhat, mert ezentúl nem lesz sáros a cipőm, sőt házi papucsban járhatok iskolába” – újságolta lapunknak Györgydeák Zenóbia, az iskola tanítója. A népszerű tanítónőnek most már az utcára sem kell kimennie, elég ha a kis szobából, főzőfülkéből és mosdóból álló szolgálati lakásából lemegy a földszintre, és már kezdődhet a feleltetés.

Benkő Levente

Benkő Levente

2007. szeptember 13., 00:002007. szeptember 13., 00:00

Zalánpatakon öt óvodás mellett két elsős, három harmadikos és két negyedikes elemista, egyetlen összevont osztályban, kezdi meg a tanévet. A földszint egyik termében az óvodások, a másikban pedig az iskolások kapnak helyet, emellett van egy kis társalgó. Az emeleten a szolgálati lakáson kívül kis könyvtárhelyiség kapott helyet. Málnás község polgármestere, Kasléder József úgy vélte: tekintve, hogy az új létesítményt vezetékes vízzel, illetve faüzemű központi fűtéssel is felszerelték, minden tekintetben európai szintű iskolával büszkélkedhet a falu. Az 1907-ben épült régi iskola épületét le kellett bontani, a helyén játszóteret alakítanak ki. A zalánpatakiak az új iskola falára illesztik emlékül a régi tanoda „Épült 1907. VIII. hó” feliratú mestergerendáját.
A 380 ezer lejes beruházás létjogosultságát, gyermekhiányra hivatkozva, többen is megkérdőjelezték. Kovászna megye főtanfelügyelője, Keresztély Irma tanár azonban leszögezte: a népesedési mutatók irányvonalától függetlenül Háromszéken egyetlen óvodát és iskolát sem zárnak be, és a tervbe vettek mindenikét felépítik. Magyarázata szerint a nyugati mintára létrehozott községi iskolaközpontokat természetesen tovább kell erősíteni, de egyetlen falusi elemi iskoláról sem szabad lemondani. A főtanfelügyelő szerint előfordulhat, hogy a városokon vagy külföldön dolgozó zalánpataki fiatalok vagy a gyermekeik később visszaköltöznek, benépesítve újra a falut. „Következésképpen nem a mának, hanem a holnapnak, sőt a holnaputánnak kell felépíteni a folytonosságot biztosító intézményrendszert” – tette hozzá Keresztély.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés