Hirdetés

Zabola: titokzatos és helytelen táblák

Több mint 20 ezer lejt hajt végre a zabolai önkormányzaton egy caracali cég, hogy megszerezze a leszállított helységnévtáblák árát. A háromszéki község önkormányzata azonban az elmúlt két év során nem tudta kideríteni, ki rendelte a táblákat.

Bíró Blanka

2011. június 09., 08:262011. június 09., 08:26

Fejér Levente, Zabola MPP-s alpolgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, 2008 októberében beszállítottak a polgármesteri hivatalhoz két hatalmas, kétnyelvű helységnévtáblát és két buszmegállójelzőt, amelyeken a magyar feliratok helytelenül szerepeltek.  Ádám Attila polgármester akkor előterjesztette a tervezetet, hogy fizessenek ki a táblákért 70 ezer lejt, ám ezt a testület visszautasította. A képviselők nem kaptak választ arra, hogy ki rendelte meg a táblákat. Azután még két ízben került a tanács elé a táblák ügye, mindig csökkent a fizetendő összeg, legutóbb 17 ezer lejre, ám a tanácstagok e negyedére leszállított árért sem fogadták el a táblákat. Időközben a cég kiállított egy számlát, amit a titkárnő átvett és aláírt. Bár egy nappal később a számlát visszaküldték, és a céget többször is hivatalosan felszólították, hogy vigye el a táblákat, a caracali vállalkozó törvény elé vitte az ügyet.

Az alpolgármester szerint az önkormányzatot nem képviselte senki a tárgyaláson, ők úgy tudták, hivatalból kirendelt védőügyvédet kapnak. A bíróság jogerős ítéletben szögezte le, hogy a cégnek ki kell fizetni a táblák árát és a perköltséget. A caracali vállalkozó végrehajtót bízott meg, a zabolai polgármesteri hivatal egyik számláját zárolták, és a napokban leveszik róla a több mint 20 ezer lejt. Sidó Géza zabolai helyi tanácsos a múlt héten tiltakozásképpen lemondott mandátumáról, elmondta, felháborítónak tartja, hogy a közgyűlés döntéseit Zabolán semmibe veszik, hiszen a testület három ízben utasította vissza a táblákat. A zabolai MPP-s politikusok azt szeretnék kideríteni, ki rendelte a táblákat, hiszen azokon még a testvértelepülések nevei is szerepelnek, tehát kizárt, hogy a caracali cég rendelés nélkül készítette volna. Ádám Attila zabolai polgármester nem kívánta kommentálni a történteket, mint mondta, hamarosan sajtótájékoztatót tart a témában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés