Hirdetés

Vízi erőmű épül Zetelakán

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Hargita megye – Továbbra is lehet majd csónakázni, fürdőzni. Vízi erőművet helyeznek üzembe a zetelaki víztározónál. A beruházó bukaresti konzorcium 2,5 millió euróból építi meg a három megawattos teljesítményű erőművet, amelynek első turbinája a tervek szerint már az év végén áramot termel.

2007. június 14., 00:002007. június 14., 00:00

„A teljes kapacitás eléréséhez még két turbinát szerelünk be, azonban előbb a vízhozam állandóságát kell felmérnünk. Kockázatos a beruházás, hiszen globális felmelegedést és szárazságot jósolnak” – mondta Emanuel Babici, a konzorciumot képviselő Uzinsider Rt. alelnöke.

Az újratermelődő energiát felhasználó erőművek létrehozását az európai környezetvédelmi előírásoknak megfelelően idéntől már Románia is finanszírozza, ez a költségek legtöbb harminc százalékát teheti ki. A konzorcium támogatási kérését azonban elutasította a Környezetvédelmi Minisztérium, arra hivatkozva, hogy a munkálatokhoz már tavaly hozzáfogtak. „A tavaly a terveket készítettük el, és a földmunkát végezte el a helyszínen az a székelyudvarhelyi cég, amely az erőmű csarnokát is építi. De ettől még újratermelődő vízenergiát használunk, nem szennyezzük a környezetet. Mégsem ítélték meg a támogatást. Higgye el, annyi kockázata, annyi bürokratikus akadálya van egy ilyen beruházásnak, hogy ha nem tekintenénk szakmai kihívásnak, bele sem vágtunk volna” – mondta Babici, aki az éghajlatváltozás kockázatai és az elmaradt állami támogatás ellenére is úgy számol: négy éven belül megtérül a befektetésük. Nemcsak a jelen, hanem a közelmúlt akadályaival is meg kellett küzdeniük az építőknek. A zetelaki víztározót a nyolcvanas évek elején még úgy tervezték, hogy erőművet is működtethessen, azonban már az építéskor lemondtak az áramtermelésről, és nem is szereltek fel zsilipeket a megépített vezetékekre, hanem lehegesztették őket. Most a tó vizének több mint 90 százalékát le kellett engedni, hogy fel tudják szerelni az épülő vízi erőmű zsilipjeit. A tó 26,5 millió köbméter vizének csak nyolc százaléka maradt a mederben, és csak év végére várható, hogy elérje ismét a régi szintet. „Az erőmű megépítése nem befolyásolja a Küküllő vízhozamát, a völgyében fekvő települések vízellátását. Eddig szabad folyásban, most a turbinákon keresztülvezetve, de mindig az igényeknek megfelelő vízmennyiséget biztosítunk, és a fürdőzést, csónakázást sem kell az erőmű miatt korlátozni a tavon” – mondta Cãlin Fokt, a zetelaki víztározó felügyeletét ellátó Maros Vízigazgatóság szóvivője.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
Hirdetés