Hirdetés

Vitatott szoborállítások Szatmárnémetiben

Vita tárgyát képezi a szatmárnémeti önkormányzatban a háborús veteránok helyi szervezetének a kezdeményezése, mely szerint egy hatalmas méretű zászlórudat emelnének a román nemzeti lobogónak a Decebal híd lábánál, a Nagybányára vezető országúti körforgalomban, ahol további két forgalmas utca is leágazik a főútról.

Babos Krisztina

2011. október 25., 08:572011. október 25., 08:57

A múlt heti ülés előtt egy nappal előterjesztett javaslatot a testület nem fogadta el, az RMDSZ-es képviselők ugyanis tartózkodtak a voksolástól arra hivatkozva, hogy az építmény helyszíne urbanisztikai szempontból kifogásolható, mivel a megjelölt helyen tartandó ünnepségek alkalmával le kellene állítani az említett szakaszon a forgalmat. A vonatkozó tervezetet azonban ismét napirendre tűzték a csütörtöki tanácsülésen, mi több, a tanács két köztéri szobor állítására vonatkozó javaslatról is dönthet.

Az egyik egy Rákóczi-szobor lenne a Kálvin téren, a másik pedig egy Ştefan cel Mare-büszt – mindkét emlékhely kialakítását Ilyés Gyula polgármester javasolta. A kilátásokkal kapcsolatban Kereskényi Gábor városi RMDSZ-elnök kifejtette: a városi képviselő-testületben a román és a magyar tanácsosok aránya 12 a 11-hez, így lényegében bármit megszavazhatnak, ha egyetért ezzel az RMDSZ, ha nem. Ezért inkább alkuba bocsátkoztak.

A zászlórúddal kapcsolatban az elnök szerint arról tárgyalnak, hogy megfelelő-e a hely egy ilyen állvány számára, vagy jobb lenne máshová tervezni. Hangsúlyozta viszont, hogy a II. Rákóczi Ferencet ábrázoló szobor elhelyezése a Kálvin téren, a Láncos templom mögött különös fontossággal bír a szatmári magyarság számára, így nem méltatlan az alku akkor sem, ha két köztéri alkotással „fizetnek” érte. Egy 1998-as tanácsi határozat ugyanis itt egy Mihai Viteazul-lovasszobrot engedélyez, mely mindeddig azért nem készült el, mert  nem került rá pénz. A Rákóczi-szoborra vonatkozó határozattervezet viszont úgy lett megfogalmazva, hogy elfogadása esetén hatályon kívül helyezné a korábbi határozatot.

„A Kálvin tér szimbolikus jelentőségű helye a szatmári reformátusoknak, ezért nem lenne ízléses itt olyan alkotást elhelyezni, amely nem áll közel a magyarsághoz” – fejtette ki az elnök, hozzátéve, hogy Rákóczi több szállal is kötődik Szatmárhoz: Szatmárnémetiben dolgozták ki a szabadságharcot lezáró békeszerződést, a családnak pedig a Kálvin téren egy kúriája is állt régen. Kereskényi szerint egyelőre kérdéses, hogy kit fog ábrázolni a másik alkotás – a határőrség Ştefan cel Mare szobrát látná szívesen a laktanya előtt, a prefektus viszont Avram Iancu-szobrot szeretne a Szamos áruház mellett felállítani.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés