
Fotó: A szerző felvétele
2011. július 22., 07:452011. július 22., 07:45
Az alpolgármester azt mondja, ha a megkárosítottak között akár csak egy olyan is lenne, amely román személyiségnek állít emléket, elhihetnénk, hogy csak színesfémtolvajok vagy felelőtlen suhancok tetteiről van szó, de sajnos ez nincs így, ezért világos, hogy a magyar közösség ellen irányuló támadásként értelmezhetők a rongálások.
Az első olyan emléktábla, amelyet helyreállítanak, a Garasos hídé lesz: a Gavrucza Tibor megyei tanácsos, lelkipásztor kezdeményezésére képeslapeladásokból felállított tábláról a bronzdíszítést szerelte le valaki. Deák Árpád képzőművész már ki is öntötte újra a hiányzó elemet, és pénteken délután öt órakor ünnepélyesen felavatásra kerül a kiegészített emléktábla. A következő két-három hétben több emlékművet is helyreállítanak majd, mégpedig közpénzből: Ráduly Béla emléktábláját, József Attila szobrának talapzatán a betűket. A Nagyváradi AC emlékére állított szobor méretes bronzelemét alumíniumból készíti el Deák Árpád, hogy kevésbé legyen vonzó a vandálok számára, az emléktáblák bronzrészeit pedig beleágyazzák az anyagba – azelőtt csak csavarozva voltak. Az RMDSZ tervei szerint a jövőben biztonsági kamerákkal védenék a veszélyeztetett váradi köztéri szobrokat és egyéb emlékműveket.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!