
Visky András (archív felvétel)
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Visky András Kossuth-díjas író, dramaturg vasárnap közösségi oldalán bejelentette, hogy július végétől már nem művészeti aligazgatója a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak. A bejegyzés már csak azért is váltott ki csodálkozást, mert a színház honlapján nem található semmilyen, a változásra utaló közlemény, illetve a vezetőség menüpont alatt továbbra is szerepel a dramaturg neve. Tompa Gábor, az intézmény igazgatója facebookos hozzászólásban igyekezett tisztázni a történteket.
2024. november 03., 18:222024. november 03., 18:22
2024. november 03., 18:462024. november 03., 18:46
„URBI ET ORBI A művelt közönség szíves tudomására hozom, hogy
»[S]ol non occidat super iracundiam vestram« ” – olvasható vasárnap dél óta Visky András Facebook-oldalán. Aki posztjához olyan fényképet csatolt, amelyen parókával látható.
Bár az író, dramaturg nem adott magyarázatott az értetlenkedő kommentekre, Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója az alábbi megjegyzést fűzte az eredeti szöveghez:
Ennek értelmében a színháznak nem lesz művészeti aligazgatója mindaddig, amíg ez a rendelet érvényben van. Visky András munkájára továbbra is messzemenően számítunk, beleértve az Interferenciák Fesztivált. Visky Andrással a változtatásról már az év elején egyeztettünk”.
Visky András 2008 óta töltötte be a Séta téri teátrum művészeti aligazgatói tisztségét.

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Kilőttek egy, a városban bejáró medvét Brassóban hétfőn este – közölte kedden az önkormányzat.
Valóban román belügy-e Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatása? – többek között erről is kérdezték a képviselők a Tisza-kormány képviselőit a magyar Országgyűlés hétfői ülésén.
A népszámlálási adatok szerint a romániai lakások mindössze 16,4 százalékában van légkondicionáló – de ez az átlagszám, hatalmas különbségek mutatkoznak az egyes régiók – például Románia déli része és a Székelyföld – között.
Átszervezik a székelyudvarhelyi iskolahálózatot, miután az Orbán Balázs Általános Iskola épületének statikai problémái miatt több mint háromszáz diáknak nem lett volna hol elkezdeni a következő tanévet.
Nem okoztak különösebb nehézséget a románérettségi tételei a Krónikának nyilatkozó kolozsvári végzősök számára. A csíkszeredai romántanár szerint kiegyensúlyozott volt a feladatsor.
A világ felgyorsult, a hírfogyasztási szokások gyökeresen átalakultak, de egy dolog sziklaszilárd maradt: a hiteles tájékoztatás és az anyanyelven kimondott, leírt szó ereje.
A lónyai és a lupényi szénbánya kitermelési koncessziós engedélyei érvényességi idejének meghosszabbításához szükséges dokumentáció elkészítésére kötött szerződést a Zsil-völgyi Energiaipari Komplexum (CEVJ).
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
A hatóságoknak kellett beavatkozniuk, miután vasárnap este a Fehér megyei Sugágon, miután két medvebocs behatolt egy ház udvarára, majd felmásztak egy fára.
szóljon hozzá!