Így aztán a marcona honfoglalók, illetve az őket követő néptáncosok mögött az Árpád vezér évét hirdető virágkocsi haladt, amelyen egy fehér, szárnyas ló hátán ülő alak menekülő páncélos lovagokat nyilaz halomra. Nem ez volt az egyetlen kompozíció, amely az egy nappal korábbi debreceni bemutató után Nagyváradra is „átruccant”: az út mentén felsorakozott, több ezer fős tömeg a cívisvárosi parádén első díjat nyert virágkocsit is megcsodálhatta, amely – Kodály Zoltánra emlékezve – a sárkány ellen küzdő Háry Jánost ábrázolta.
A romantikus lelkületűek a szintén „vendégjátékos”, az Operaház fantomját és kedvesét, Christine-t egy bárkában utazva megjelenítő kompozíció láttán érzékenyülhettek el, ám nem hiányoztak a hazai virágkocsik sem. A menet élén a nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzat közös virágkocsija haladt, amelyen középkori főúri öltözékben pompázó utasok feszítettek, de ismét ott voltak a megye kisebb városainak kompozíciói is. Érmihályfalva ezúttal az alföldi táj, illetve életmód jellegzetes kellékeit, egy szélmalmot és egy búbos kemencét ábrázoló kocsit állított ki, Nagyszalonta pedig a tavalyi, négyszázadik „születésnapján” felállított világrekordra emlékezett, amelynek során a világ legnagyobb, több mint ötezer literes gulyását főzték meg. A virágkocsin így az üst élethű, mákszemekből kirakott mása, valamint virágokból kirakva a város címere, illetve a rekordot igazoló Guinness-okirat mása díszelgett. Margitta a városházát ábrázoló virágkocsival vett részt, amelyben néhány helyi cég egy-egy kisebb kocsija is felvonult.
A parádén egyébként nem csupán virágkocsik vettek részt: több száz menettáncos szórakoztatta a közönséget, amely lelkesen tapsolva, folyamatosan fényképezve követte a vonulókat a vár előtti térig. A mintegy három kilométeres útszakaszt egyébként jó egy óra alatt tette meg a menet, mivel néhány alkalommal megállt, hogy a mazsorettek és a táncosok a menetben haladó autókra szerelt hangszórókból áradó zene ritmusára bemutassák tudományukat. A parádé miatt egyébként néhány nagyobb kereszteződésben dugók is kialakultak, ám az autósok zöme meglepő toleranciáról tett tanúbizonyságot, és járművéből kiszállva követte figyelemmel a felvonulást. A buli este nagyszabású előadással zárult: kilenc órától a városi stadion gyepén – az előzetes jegyeladási adatok szerint telt ház előtt – Varga Miklós, Vikidál Gyula, Novák Péter, valamint a nagyváradi színház Szigligeti-társulatának tagjai, és több mint száz további szereplő részvételével mutatták be az István, a király című rockoperát.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.