Villám csapott a szénacsinálókba

Három kiskorú maradt árván a Gyergyóremetéhez tartozó Csutakfalván Szénakészítési munkára indultak a napsütötte vasárnapon, de az öttagú családból már csak az anya és a három gyermek térhetett haza élve a Gyergyóremetéhez tartozó Csutakfalvára: édesapjukat agyonsújtotta a villám. A környéken gyakoriak a villámcsapások, de emberáldozatot hosszú idő óta most először követelt az ítéletidő. Az Ivácson család nagyobbik fiát, aki közvetlenül apja mellett tartózkodott, a sebészeten kezelik, két húgát pedig a gyergyószentmiklósi kórház gyermekosztályán tartják megfigyelés alatt.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2006. július 12., 00:002006. július 12., 00:00

Akár családi kirándulásnak is beillő szénakészítési munkálatra ment az Ivácson család a Gyergyóremetéhez tartozó Csutakfalváról a Lúdfarka-dűlőbe. A napsütéses vasárnap délelőtt kifejezetten alkalmasnak ígérkezett a „szénacsinálásra” – amikor elindultak, még senki nem sejtette, hogy szomorú vége lesz a kiruccanásnak. Ám déli egy óra körül nagy cseppekben esni kezdett az eső. Ivácson Zoltán, a 45 éves édesapa a nagyfiút, a kilencéves Árpádot küldte a távolabb lévő csomagokhoz, hogy hozza a méretes nejlont, amit külön erre a célra csomagoltak. „Mind az öten bebújtunk a nagy nejlon alá, és onnan néztük az esőt” – magyarázta Enikő, Zoltán felesége és a három gyermek édesanyja. Eközben morajlott az ég, dörgött és villámlott, viszont a család biztonságban érezte magát. A kerékpárok és a szerszámok tisztes távolságban voltak tőlük, hiszen tudták, hogy a fémtárgyak vonzzák a villámot.
Amikor szaporábban kezdett esni az eső, Zoltán javasolta, húzzák arrább a nejlont. „Ezek voltak szegény uram utolsó szavai, utána már csak a nagy csattanást hallottam és az égett szagot éreztem” – magyarázta könnyes szemmel Enikő, aki arra eszmélt fel, hogy a két kislánya sír mellette. A lányokat csitítgató Enikő távolabb két alélt testet látott: az egyik Árpád volt, a fia, másik meg Zoltán, a férje. Zoltán ekkor már nem élt. „A halálos csapás a fejét érte, a villám a lábain és a lágyékán keresztül távozott a földbe” – fejtegette könnyeivel küszködve Ivácson István, a halott férfi fivére, aki elsőként sietett a bajbajutott család segítségére.
A sokkos állapotban lévő kisfiút, valamint a hatéves Angélát és a hároméves Enikőt a gyergyóremetei mentőszolgálat ügyeletesei szállították a gyergyószentmiklósi kórházba. Enikő, az édesanya nem veszítette el az eszméletét, de érezte, amint az oldalán és a hátán végigfut az áramütés. Blúzát felhúzva mutatja felületi égési sebeit, miközben nyugtázza, hogy most már mindhárom gyermeke túl van az életveszélyen.
„Angélának a szemét sértette a villám, de nem annyira, hogy a látását zavarná, Enikő megúszta az ijedtséggel, viszont Árpádért aggódom, hiszen mellette halt meg az édesapja, és ő több sérülést is szenvedett” – mondja az anyuka.
A két kislányt a gyergyószentmiklósi kórház gyermekosztályán tartják megfigyelés alatt, Árpádot a sebészeten kezelik. „Noha nem észleltünk a kisfiú fején semmilyen nyomot, gyanítjuk, hogy fejsérülést is szenvedett” – fejtegette dr. Bíró Katalin altatóorvos, aki arra is kitért, hogy a feltevését a gyerek zaklatott megnyilvánulásaira alapozza. „Éjszakánként nyugtalanul alszik, rémálmai vannak, sírva jön-megy a folyosókon, zavart a viselkedése. Túl van az életveszélyen, de egyelőre bent tartjuk megfigyelés alatt, és gyógyulás után mindenképp lelki utógondozást javasolok” – jelentette ki a doktornő.
Gyergyóremetén meglehetősen gyakori a villámcsapás, ezt bizonyítják a helyi önkéntes tűzoltó alakulat statisztikai adatai is. „A múlt év szerencsésnek számított, mert kevés alkalommal riasztottak villámcsapás okozta tűzeset eloltására, de előző évben nyolc gazdasági épület oltásában vettünk részt – emlékezett vissza Portik Sz. István tűzoltóparancsnok. – Viszont az utóbbi tíz évben nem volt példa arra, hogy emberáldozatot követelt volna a villámcsapás.” A tűzoltó azt is elmondta, hogy a tragédia napján a faluközponthoz közel egy gazdasági épületre is lesújtott a villám, több százmillió régi lejes kárt okozva.
Csutakfalván a halottas háznál csak az összesereglett gyászoló rokonsággal találkozhattunk, Zoltán élettelen teste a kórbonctani intézetben volt még. „Ennyit ér az életünk – összegezte gondolatait István, az elhunyt fivére. – Hét közben dolgozunk másnak, máshol, vasárnap jut idő az otthoni teendők ellátására. De a három kicsi árva édesapját senki nem hozza már vissza...”
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek