2011. augusztus 25., 21:572011. augusztus 25., 21:57
A csíkszentdomokosi asszony két gyermekével dolgozott a mezőn, amikor a vihar elkezdődött, a dió nagyságú jégdarabok elől már nem tudott elmenekülni – tájékoztatott Demeter Ferenc, a csíkszeredai megyei kórház igazgatója. Hozzátette: a nő sokkos állapotban érkezett az elsősegélyosztályra, beutalásra azonban nem volt szüksége, így ellátása után hazatérhetett. Csíkszenttamáson a vihar 250 ház és 300 melléképület tetejét rongálta meg, valamint 2000 hektár földterületet tiport meg. A helyi templom mellett egy iskola és egy óvoda is károkat szenvedett. A vihar Balánbányán is nagyméretű pusztítást végzett, ahol 14 tömbház, 10 lakóház és 100 gépkocsi rongálódott meg.
Szintén jégeső okozott károkat a Beszterce-Naszód megyei Les településen. Nicolae Lupşan polgármester elmondása szerint az ököl nagyságú jégdarabok 20 háztetőt rongáltak meg. Hozzátette: a vihar szerda este hat óra körül kezdődött, és nagyjából 15 percig tartott. „Szerencsére az érintettek többsége rendelkezik biztosítással. Egyes adatok szerint a károk értéke meghaladja a 60 ezer lejt” – mutatott rá az elöljáró.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.