2011. november 22., 07:562011. november 22., 07:56
A szervezők célja, hogy a február óta zajló, tematikus csapatvetélkedőkkel színesítsék a magyar szempontból szórványnak számító kistelepüléseken élő gyermekek életét – mondta Kovács Katalin, a temesvári Szórvány Alapítvány irodavezetője és programmenedzsere az MTI-nek. A programokon részt vevő több száz gyermeknek bábszínházi előadásokat, tudományos, helytörténeti és sportvetélkedőket szerveztek. A programsorozat december 3-án a vajdasági Zentán gyermekfesztivállal zárul.
Egyelőre gondot okoz a szervezőknek, hogy az uniós pályázatban nem szerepelt a részt vevő csapatok díjazása, viszont az eddigi tapasztalataik szerint a gyermekek igényelnék ezt. Saját lehetőségeiken túl ezért a zárórendezvényig olyan támogatókat próbálnak felkutatni, akik jutalmul például ingyenes nyári tábort tudnak felajánlani a szerbiai és romániai szórványtelepülésekről érkező magyar gyermekeknek. A programsorozatról és a szervezőkről részletesebb információt a www.banatkids.eu honlapon lehet találni.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.