Hirdetés

Veszélyben a magyar jövő Szeben megyében

Az asszimiláció és a fiatalok elvándorlása miatt folyamatosan csökken a magyarság számaránya Szeben megyében – hívta fel a figyelmet Orosz Csaba, az RMDSZ medgyesi szervezetének az elnöke, akivel a vasárnap véget érő Szeben Megyei Magyar Napok megnyitóját követően beszélgettünk.

Kiss Előd-Gergely

2011. október 19., 07:412011. október 19., 07:41

Elmondta, Szeben megyében a 2002-es népszámlálási adatok szerint 15 ezer magyar élt, mintegy háromnegyedük Medgyesen és környékén, azaz a megye északi felében, ez indokolta elsősorban, hogy a Szeben Megyei Magyar Napokat a városban a és környékbeli falvakban szervezzék meg. A rendezvényt szervező Orosz a Krónika érdeklődésére elmondta: Medgyesen kívül Kiskapuson, Erzsébetvárosban, Küküllőalmáson, Szentágotán élenek nagyobb számban magyarok, közülük csak Küküllőalmáson, a Medgyestől mintegy 15 kilométerre található községben haladja meg a húsz százalékot a magyar népesség aránya. Az egyedüli önálló magyar tanintézet, a Báthory István Általános Iskola Medgyesen működik, Nagyszebenben egy román iskolában működik magyar tagozat, de az is egy összevont 1–4. osztályból áll. Orosz hozzáfűzte: a legutóbbi népszámláskor még 6,5 ezer magyar élt Medgyesen, most várhatóan csak 5-5,5 ezer magyart fognak regisztrálni a városban, arányaiban ugyanakkor ez nem jelent csökkenést, mert a kilencvenes években a román lakosság is számottevő mértékben vándorolt el a városból.

A politikus szerint az asszimiláció nem anynyira Medgyesre, mint a környékbeli településekre jellemző. Gondot jelent ugyanakkor, hogy a felsőfokú végzettségű fiatalok általában nem jönnek haza, tízből jó, ha egy visszatér, legalábbis ez volt jellemző az utóbbi tíz évben. „Amint belekóstolnak az intenzív kolozsvári, marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi magyar kulturális életbe, és egyáltalán megismerkednek az ottani viszonyokkal, már nem jönnek vissza, mert ott nagyobb érvényesülési lehetőségeket látnak” – részletezte Orosz Csaba.

Ugyanakkor hozzáfűzte, gazdasági szempontból Medgyesen nincs gond, munkalehetőségek vannak, ezért akik nem végeznek egyetemet, vagy román tagozaton tanulnak tovább, azok nem hagyják el a várost. Mint mondta, Medgyes korábban is ipari városnak számított, ezért viszonylag kevés az értelmiségi. Orosz Csaba ugyanakkor elmondta, számukra a legfontosabb a magyar oktatás megőrzése, ugyanis ha az is megszűnik, akkor szinte már semmi sem gátolhatja meg az asszimilációt. Az újjáépített medgyesi iskolában ezért számos programot szerveznek a gyerekeknek, hogy minél vonzóbbá tegyék a magyar nyelvű oktatást a szülők számára.

Az iskolának egy alapítvány segítségével sikerült két kisbuszt megvásárolnia, amellyel beszállítják a környékbeli falvakból a gyerekeket, ennek fenntartása egyben a legnagyobb gondjuk is, mert a szülők ugyanis nem tudják finanszírozni a gyerekek ingáztatását. Az iskola megtartásához egy kollégiumot szeretnének létrehozni, mert egyre nehezebben tudják pályázati pénzekből előteremteni azt a havi 5-6 ezer lejt, amibe a kisbuszok üzemeltetése kerül. „Minden gyerek számít: 105 gyerek jár az iskolába, mindenikük egy százalékot jelent” – fogalmazott Orosz Csaba. A helyi RMDSZ elnöke ugyanakkor a pozitívumok közt említette, hogy nőtt az utóbbi időben a fiatalok gyerekvállalási kedve, a vegyes házasságokból származó gyerekeket pedig a magyar óvodákba íratják be.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés