Hirdetés

Veszélyben a magyar dokumentumok?

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Albert Álmos: a felsőházban rengeteg értelmetlen vita zajlik, néhány politikus csak azért terjeszt elő különböző javaslatokat, hogy javítsa a statisztikai mutatóit, ám ezek átgondolatlanok és nyilván kivitelezhetetlenek

Bíró Blanka

2011. november 18., 08:052011. november 18., 08:05

Elkeserítő, hogy nem sikerült elérni az állami levéltárak decentralizációját – jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatón Albert Álmos. Az RMDSZ háromszéki szenátora emlékeztetett: a levéltárak decentralizációjára vonatkozó javaslatot csak az RMDSZ kilenc szenátora szavazta meg, négy honatya tartózkodott és százan ellene voksoltak. A levéltáraknak mindenképpen a megyei önkormányzatok fennhatósága alá kellene tartozniuk, hiszen az egyházi dokumentumok visszaszolgáltatásával a magyar iratok csak egy része kerül biztonságba. Albert Álmos hangsúlyozta, az erdélyi levéltárakban rengeteg magyar dokumentumot őriznek, például a több száz éves önkormányzati iratokat, és félő, hogy a román igazgatóknak, szakembereknek nem fontos, hogy ezeket biztonságban megőrizzék, annál inkább, mert közülük sokan még mindig a teljes nemzetállam létrehozásáról álmodoznak.

A politikus szerint furcsa, hogy például a kataszteri hivatalt a belügyminisztériumtól a fejlesztési minisztériumhoz akarja áttenni a kormány, holott azt is inkább decentralizálni kellene, hiszen a helyi tulajdonviszonyokkal foglalkozik. Az RMDSZ minden esetben a központosítás megszüntetése mellett kardoskodik, az egészségügy, a tanügy, sőt a rendőrség vonatkozásában ért el eredményeket e téren, de a levéltár és a kataszteri hivatal decentralizációját nem tudják megoldani. A szenátor ugyanakkor elmondta, hogy a felsőházban rengeteg értelmetlen vita zajlik, néhány politikus csak azért terjeszt elő különböző javaslatokat, hogy javítsa a statisztikai mutatóit, ám ezek átgondolatlanok és nyilván kivitelezhetetlenek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
Hirdetés
Hirdetés