Hirdetés

„Veszekedősre” sikerült az EMEF ülése

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Egy hét leforgása alatt immár másodszor vallott kudarcot az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), amelynek pénteki marosvásárhelyi ülésén sem alakult meg az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által régóta tervezett Kulturális Autonómia Tanács (KAT). Miközben a Semjén Zsolt kormányfő-helyettes látogatásával egy időben, június 18-án rendezett kolozsvári EMEF-ülésen a lusztráció miatt alakult ki nézeteltérés a felek között, a hétvégi tanácskozáson az váltotta ki a Tőkés László vezette EMNT-küldöttség felháborodását, hogy az RMDSZ saját intézményeként működtetné a KAT-ot.

Rostás Szabolcs

2010. június 28., 10:192010. június 28., 10:19

Markó Béla RMDSZ-elnök az EMEF marosvásárhelyi ülésén elmondta, a KAT-ot a szövetség intézményeként képzeli el, és már csak azért sem tekinthet rá másként, mivel az alakulat alapszabályában is ekként szerepel, tehát más formájában jogilag támadható lenne. Az EMNT küldöttsége válaszként az alapszabály megváltoztatását kérte, leszögezve: a Kulturális Autonómia Tanácsot össznemzeti magyar önrendelkezési testületként kívánja létrehozni paritásos elvek alapján.

Nem értettek egyet a felek a KAT kompetenciáinak erőssége kapcsán sem, és leginkább a támogatáspolitika körül folyt a vita. „Az RMDSZ olyan kérdésekben nem akar jogosítványokat biztosítani a KAT-nak, mint például az anyagiak elosztása, a támogatáspolitika, a bukaresti vagy budapesti forrásoknak az elosztásáról szóló döntéshozatal. Márpedig egy olyan tanácsra, amely csak ott díszeleg a magyarság feje fölött és nem indítja el a nemzeti önrendelkezés folyamatát, nekünk nincs szükségünk” – nyilatkozta az ülés után Tőkés László. Miközben a két szervezet abban állapodott meg, hogy a júnis végén rendezendő Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében folytatják a párbeszédet, az EMNT vezetősége tegnap közvitát kezdeményezett a KAT minél szélesebb társadalmi beágyazottsága és érdemi munkavégzése érdekében.

„Az EMNT fontosnak tartja a párbeszédet a közélet magyar szereplői között, de még fontosabbnak az összefogást, vagyis a közös célok érdekében történő egyeztetett politikai cselekvést. Ilyen irányú elkötelezettséget, sajnos, csekély mértékben tapasztalunk az RMDSZ részéről. Az erdélyi magyar civil társadalom semmibevételében nem tudunk és nem akarunk partnerséget vállalni” – szerepel az EMNT közleményében. Az EMEF-ülésen különben vita alakult ki a Verespatakra tervezett színesfémbánya-projekt engedélyezésének újraindítása kapcsán is, miután Borbély László környezetvédelmi miniszter elmondta, Románia törvényei jelen pillanatban teljesen összhangban vannak az EU vonatkozó szabályozásával, és amíg ez az állapot fennáll, addig ő tárcavezetőként köteles betartani a jogszabályokat.

Tőkés László azonban „helyzetkövető magatartásként” értékelte az RMDSZ álláspontját, és emlékeztetett, hogy EP-képviselőként a fideszes Áder Jánossal a „helyzetteremtő” politizálás szellemében kezdeményezték a cianidos bányászat betiltását kezdeményező EP-határozatot. A felek végezetül egy egységes magyar felsőoktatási stratégia kidolgozásában, valamint a Sapientia-egyetem akkreditációja felgyorsításának elősegítésében állapodtak meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés