2011. október 10., 14:382011. október 10., 14:38
Valentin Ilcaş szakszervezeti vezető szerint az alkudozások vélhetően e hónap végéig is eltartanak. „Azonban mindenki végkielégítést kap, annak ellenére, hogy ez nincs belefoglalva a közös munkaszerződésbe” - mondta Ilcaş.
A szakszervezet a Nokia egykori bochumi gyárában működő alkalmazottakkal is felvette a kapcsolatot, annak érdekében, hogy kiderítsék milyen összegű végkielégítést kaptak a német munkások a gyár bezárásakor.
A nemeszsuki Nokia-gyárban az év végén áll le a termelés, 2200 személy marad munka nélkül. A vállalat azért zárja be az üzemet, mivel az kisebb hatékonysággal dolgozik, mint az ázsiai termelőegységek. Idén a Nokia romániai leányvállalata már megszüntette a Kolozsváron működő kutatási és fejlesztési központját, ahol 120 szakember dolgozott.
A nemeszsuki üzemet, ahol mobiltelefonokat szereltek össze, 60 millió eurós beruházással építette fel a Nokia. A termelés 2008 februárjában indult meg.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?