
Fotó: the sun
Megszünteti a nyomozást a „kinderezés” ügyében a szervezett-bűnözés és terrorizmus elleni főosztály (DIICOT), amely a The Sun brit bulvárlap – utólag átverésnek bizonyult – riportja alapján indított kivizsgálást.
2016. december 20., 17:542016. december 20., 17:54
2016. december 20., 18:502016. december 20., 18:50
A Mediafax hírügynökség ügyészségi forrásoktól úgy értesült: a nyomozás során bebizonyosodott, hogy a szülők nem követtek el visszaélést a gyermekekkel szemben, nem sértették jogaikat, így az iratcsomót lezárják.
A The Sun még november végén közölt riportot többek között egy Nagykároly környékén élő családról, amelyet az újságírók szerint kizsákmányol a kindertojásokat is gyártó Ferrero helyi alvállalkozója. A családtagoknak a csokoládés édességekbe járó ajándéktojásokat kellett összeszerelniük, a riportban pedig azt állították: az érintettek kénytelen sokszor napi 12 órát dolgozni, ráadásul a gyermekeket is munkára fogják, cserébe pedig éhbért kapnak. A cikkben szereplő családanya a román sajtónak még aznap úgy nyilatkozott: átverés történt, az újságírók ugyanis azt hazudták neki, hogy népszerűsíteni akarják a tevékenységet. A nő leszögezte: nincs szó kizsákmányolásról, a munkát egyedül ő végzi kereset-kiegészítés céljával, a gyermekek pedig csak néha segítenek, csakis akkor, amikor kedvük van hozzá.
Az ügy azonban komoly hullámot indított el, a lehetséges visszaélések miatt ugyanis a szervezett-bűnőzés elleni ügyosztály mellett a szatmárnémeti ügyészség is eljárást indított a munkaügyi felügyelőség kivizsgálása nyomán, miután tíznél is több személy ismerte el, hogy munkaszerződés nélkül dolgoztak otthonról a Ferrero alvállalkozójának.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
szóljon hozzá!