
Fotó: Gyulafehérvári Caritas
Megérkezett a magyar kormány védőfelszereléseket és fertőtlenítőszereket tartalmazó adománya a négy erdélyi római katolikus egyházmegye Caritas-szervezetei számára – tájékoztatta szerkesztőségünket csütörtökön Molnár József, a Gyulafehérvári Caritas közkapcsolati felelőse.
2020. április 30., 14:492020. április 30., 14:49
2020. április 30., 15:122020. április 30., 15:12
Az egyhavi szükségletet tartalmazó rakományt a Gyulafehérvári Caritas csíkcsomortáni raktárában tették le, innen kerül ki a szatmári, nagyváradi és temesvári Caritas-szervezetek ellátóintézményeibe és szolgáltatásaihoz.
Fotó: Gyulafehérvári Caritas
Mint arról már beszámoltunk, április elején a magyar kormány 600 ezer maszkot, valamint néhány tízezer védőruhát, védőfelszerelést és tesztet juttatott el határon túli területekre, a Felvidékre, Erdélybe, Székelyföldre, Kárpátaljára, Szlavóniába a Mura-vidékere és a Vajdaságba. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter akkor azt mondta: az anyaországnak kötelessége a magyar emberek egészségét és életét megvédenie, ehhez pedig szükséges, hogy az egészségügyi védekezés sikeres legyen.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
2 hozzászólás