2007. november 13., 00:002007. november 13., 00:00
Amint arról beszámoltunk, Chitaru tavaly márciusban súlyosan megsebesítette Tánczost, mivel nem sikerült rendeznie föld-visszaigénylési ügyét az Állami Birtokok Ügynökségénél, amelynek akkor Tánczos Barna volt az elnöke. A szállításügyi államtitkárra és családjára tegnaptól a Kormányőrség (SPP) emberei vigyáznak. Államtitkárként joga van védelmet kérni, bár mint korábban elmondta, nem tudja, mi lesz azokkal, akik tanúskodtak, így szintén érintettek az ügyben, de nem jogosultak az SPP által biztosított védelemre. Az ügy lassan két éve húzódik, az előzetes letartóztatási parancsot ügyészség meghosszabbította, Chitaru viszont többször fellebbezett, míg végül sikerrel járt, így most már szabadon védekezhet. Az államtitkár bukaresti teendői miatt még nem tudott foglalkozni az ügygyel. Tegnap a Krónikának úgy nyilatkozott, ügyvédeit bízza meg, derítsék ki, milyen indokkal engedték szabadon támadóját.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.