
Váta Lóránd
Fotó: Facebook/Váta Lóránd
Határozottan cáfolja Váta Lóránd kolozsvári színművész a Transindex portál két cikkében ellene felhozott szexuális zaklatási vádakat.
2017. november 07., 16:122017. november 07., 16:12
2017. november 07., 22:262017. november 07., 22:26
Személye nyilvános lejáratásának, magánélete kiteregetésének és a nyilvánosság előtti meghurcolásnak tartja Váta Lóránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze a Transindex.ro portál vasárnap és hétfő este közölt két cikkét, amelyben szexuális zaklatóként állítják be őt. Váta kedden Facebook-oldalán reagált a két írásra, illetve a vádakra, bejegyzésében pedig arra enged következtetni, hogy az őt ért rágalmazás miatt jogi lépéseket fog tenni az ügyben.
– fogalmaz a színművész.

Bírálatok kereszttüzébe került a Transindex.ro portál annak nyomán, hogy szexuális zaklatással vádolta meg Váta Lóránd kolozsvári színművészt. Sokan úgy vélik: az ügynek semmi köze a hivatkozott #MeToo kampányhoz, sokkal inkább sajtóetikai kérdéseket vet fel.
Váta a Transindex által felvázolt két esetre utal: az első cikkben a szerző, Kulcsár Árpád főszerkesztő egyik barátja, – a közösségi médiában magát Kálmán Szabolcsként azonosító – Szabi állítja azt, hogy nyolc évvel ezelőtt a színész több alkalommal szexuálisan közeledett hozzá, fogdosta, molesztálta.
A második cikkben – amelynek eredetileg nem volt szerzője, később pedig „szerk.”-ként írták alá – egy másik, magát Váta Lóránd áldozatának valló személyt, Barta Mátét is megszólaltatták, aki azt állította: a színművésszel több mint két éven keresztül, idén szeptemberig lakótársak voltak, a színész pedig körülbelül fél év után kezdte el zaklatni. Az írásból nem derül ki egyértelműen, hogy ez miben állt, Barta annyi konkrétumot árul el, hogy a színész SMS-ekkel bombázta és hívogatta azok után is, hogy többször letiltotta a számát, majd egy összetűzés után azzal fenyegette meg Vátát, hogy értesíti a rendőrséget. Barta elmondása szerint ezután a színész panaszlevelet írt, amelynek következtében Bartát kidobták a lakásából.
Facebook-bejegyzésében Váta Lóránd határozottan cáfolja, hogy bárkit is szexuálisan zaklatott volna. Mint rámutat: az első cikkben szereplő Szabival közel két évig voltak baráti kapcsolatban.
A szexuális zaklatójával az ember kocogni jár? Kölcsönkéri a zaklatója biciklijét? Együtt jár a zaklatójával az ószerre vásárolni? Együtt járják a várost a zaklató autójában? Szexuális zaklatódtól mindennemű baráti tanácsadást kérsz, beleértve a szexuális tanácsot is, tanácsot a nőkkel való bánásmódról például? Esténként pizzázol és sörözöl a zaklatód társaságában?” – fogalmazott Váta Lóránd.
A színművész kitér arra az esetre is, amely a Transindex első cikkében szerepel, illetve amelyet a második írásban pontosabban bemutattak: eszerint Szabit, miután öntudatlan állapotba kerül a túlzott alkoholfogyasztástól, Váta akarata ellenére lakására vitte, Szabi pedig reggel meztelenül ébredt, de nem emlékezett arra, hogy mi történt.
„Én ezt az embert nem zaklattam szexuálisan. Soha” – szögezi le a kolozsvári színész.
Váta a Barta Máté által felhozott vádakat is határozottan tagadja, állítása szerint volt lakótársa egyszerűen elvesztette lakhatási jogát, mert megsértette a társbérlői szabályokat, amikor többek közt éjszakai bulikat szervezett a lakásban. „Ezért most bosszút forral, és hamis szexuális zaklatási vádat talál ki” – mutat rá Váta. A színművészt kedden is kerestük: többek között azt szerettük volna megkérdezni tőle, hogy milyen jogi lépéseket fontolgat, de nem válaszolt hívásunkra.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.
Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.
szóljon hozzá!