Hirdetés

Vasárnap több mint száz településen őrtüzekkel emlékeztetnek Székelyföld autonómiaigényére

•  Fotó: SZNT

Fotó: SZNT

Őrtüzekkel emlékeztetnek vasárnap a székelyföldi autonómiaigényre több mint száz településen Székelyföld Autonómiájának Napján – közölte az MTI-vel Izsák Balázs, a kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.

MTI

2023. október 27., 16:192023. október 27., 16:19

A szervezetnek eddig több mint száz település jelezte, hogy csatlakozik a kezdeményezéshez, amelynek keretében össznemzeti imára is hívnak. A részt vevő települések melletti magaslatokon gyűjtött őrtüzeknél az SZNT kiáltványát is felolvassák.

A székelyföldi helységek mellett erdélyi és magyarországi települések is csatlakoznak az őrtűzgyújtáshoz, jelezve szolidaritásukat a székelyföldi autonómiaigénnyel.

Hirdetés

Izsák Balázs emlékeztetett: 2015-ben gyújtottak először őrtüzeket azzal a céllal, hogy kijelöljék, láthatóvá tegyék Székelyföld határait, amelyek nagyjából nyelvi és kulturális határok is. A rá következő évben a helyi közösségek azt kérték, hogy Székelyföld-szerte gyúljanak ki a tüzek, azóta évente október utolsó vasárnapján megtartják Székelyföld Autonómiájának Napját. Ez nagyjából egybeesik az SZNT megalakulásának évfordulójával, húsz éve, 2003. október 26-án jött létre.

Izsák Balázs emlékeztetett: az SZNT március 10-én Marosvásárhelyen évente megtartja a Székely Szabadság Napját, amikor a román kormány és törvényhozás, a nemzetközi közösségek felé közvetíti a székelyföldi autonómiaigényt. Az őrtűzgyújtásnak ezzel szemben „belső üzenete” van, a székely közösségeket igyekszik mozgósítani, megerősíteni és megőrizni az autonómiamozgalom számára – mondta.


Hangsúlyozta, ezek a „béke őrtüzei”, az SZNT ugyanis a jog eszközével, békés úton akarja elérni Székelyföld autonómiáját. De benne van egyfajta szemrehányás is a nemzetközi közösség, az Európai Unió, az európai fórumok felé, mivel szerinte "méltatlanul kezelték" az SZNT által indított európai polgári kezdeményezést – tette hozzá. Az SZNT elnöke szerint az európai intézményeknek világossá kellene tenniük, hogy másként viszonyulnak a békés törekvésekhez, mint az erőszakos megnyilvánulásokhoz, amelyek háborúkat idéznek elő. Emlékeztetett az Európa Tanács által elfogadott Gross-jelentésre, amely a konfliktusok megoldásának nevezi a területi autonómiát, és hozzátette, hogy volt, aki fenyegetésnek vette, amikor az SZNT erre hivatkozott.

Idézet
„Nem fenyegetőzünk, kitartunk. Békés eszközökkel a jog útján haladunk. De fenyegetik a világot, a biztonságot azok az erők, hatalmak, fórumok, amelyek egy békés törekvést mellőznek” – mondta Izsák Balázs.

Az SZNT elnöke szerint ez „súlyos üzenet”, ezért is kell évente meggyújtani a béke őrtüzeit, és jelezni, hogy az SZNT törekvése a jog útját követi, és a közös imával a keresztény hitre épít, az egész világon békét szorgalmaz.

korábban írtuk

Kárpátaljai magyarokkal, karabahi örményekkel szolidarizálnak idén a Székelyföld őrtüzei
Kárpátaljai magyarokkal, karabahi örményekkel szolidarizálnak idén a Székelyföld őrtüzei

A biztonság és a béke jegyében szervezi meg idén a Székelyföld autonómiájának napját október 29-én a Székely Nemzeti Tanács, amely kisebbségben élő népekkel is szolidarizálni kíván az eseményen.

korábban írtuk

A Székely Nemzeti Tanács arra számít, idén is pert nyer a csendőrséggel szemben
A Székely Nemzeti Tanács arra számít, idén is pert nyer a csendőrséggel szemben

A közigazgatási bíróságon támadta meg a Székely Nemzeti Tanács a székely szabadság napja alkalmából kiszabott bírságot. Izsák Balázs, az SZNT elnöke a Krónikának elmondta, a csendőrséggel szemben indított korábbi pereiket is megnyerték.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
Hirdetés