A Fogyatékkal Élők Országos Érdekvédelmi Hatósága által kiírt pályázaton nyert 25 ezer lejből akadálymentesítették, felújították és mosdóval látták el az 50 négyzetméteres helyiséget. Csata Kinga, a Napsugár az esőben egyesület (a gyergyói fogyatékkal élők és szüleik érdekvédelmi csoportja) elnöke közölte, az elnyert összeg tartalmazza egy programvezető és egy szakoktató egyévi fizetését is. A kis műhelyben 10–12 értelmi fogyatékkal élő fiatalt foglalkoztatnak augusztustól, közülük három lány már tavasz óta varrni tanul. „Októbertől akarjuk teljes kapacitással beindítani a műhelyt, addig fel kell mérnünk, hogy fiataljainknak egyenként milyen tevékenységet tudunk biztosítani” – magyarázta Csata.
„Az együttműködésnek az erkölcsi vonatkozásokon túl, hosszú távon gyakorlati haszna is lesz, hiszen meggyőződésem, hogy a mi szakemberünk által képzett személyek közül többet is alkalmazhatunk” – magyarázta Pál Árpád, a Gyilkostó Szövetkezeti Társulás elnöke. Hozzáfűzte, az sem mellékes szempont, hogy ezáltal mentesülnek az államkasszába befizetendő illeték alól. Ugyanis a 2002/519-es törvény kötelezi az ötven személynél több alkalmazottat foglalkoztató cégeket, hogy munkásaik 4 százalékát a fogyatékkal élők közül válasszák. Ellenkező esetben havonta egy minimálbérnyi összegű illetéket kell befizetniük az államkasszába. Az illeték befizetése alól a cégek abban az esetben is mentesülnek, ha az állam által akkreditált, fogyatékkal élőket foglalkoztató műhely termékét megvásárolják.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.