
Fotó: facebook.com/Emil Boc
A diákok településen belüli ingyenes utazásának finanszírozását, a törvény betartását kéri a kormánytól a Megyei Jogú Városok Szövetsége. Az Emil Boc kolozsvári polgármester által vezetett szövetség szerint kibillenti a helyi költségvetések egyensúlyát, ha a kormány újra rájuk terheli ezt a kiadást.
2021. március 11., 17:152021. március 11., 17:15
2021. március 11., 17:162021. március 11., 17:16
A szövetség közleménye rámutat, elvárják az oktatási minisztériumtól, hogy tartsa be a vonatkozó törvényt, és az állami költségvetésből fedezzék a diákok ingyenes utazását a helyi szállítási vállalatok járművein.
Arra hivatkoznak, hogy a tavaly év végén megjelent 2020/226-os törvény, amely a közoktatási törvényt módosítja, és amely egyértelműen kimondja, hogy
A Megyei Jogú Városok Szövetsége azzal vádolja a kormányt, hogy újra rájuk akarja terhelni a feladatot, anélkül hogy mellérendelné a forrásokat.
A parlament már megszavazta a 2021-es állami költségvetést, a megyei jogú városok ez alapján kidolgozták saját büdzsétervüket az érvényben levő jogszabályokra alapozva, tehát arra, hogy törvény írja elő: az ingyenes szállítást központi alapokból finanszírozzák.
„Az elv az, hogy mérkőzés közben nem változtatunk játékszabályokat. Az oktatási minisztérium egy már elfogadott, a Hivatalos Közlönyben megjelent törvény előírásait próbálja átírni” – szögezte le megkeresésünkre Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A diákok településen belüli utaztatását az elmúlt években a helyi költségvetésből finanszírozták, mondta el megkeresésünkre Portik Vilmos, Marosvásárhely alpolgármestere. Hozzátette, a gyerekek, fiatalok ingyen utaztak, az önkormányzat ennek az értékét a helyi költségvetésből kompenzálta a tömegközlekedési vállalatnak. Tavaly novemberben elfogadták az oktatási törvény módosítását, abban leírták, hogy teljesen ingyenessé teszik a településeken belüli szállítás igénybevételét, és ezt állami forrásokból fedezik, idézte fel az alpolgármester.
Nem egyértelmű, hogy az oktatási minisztérium 50 százalékban vagy teljesen „tolná vissza” ezt a helyi költségvetés terhére. „Ha 50 százalékban megfinanszírozzák állami költségvetésből, akkor már jobban állunk, mint tavaly. Ha továbbra is az önkormányzatokra terhelik, Marosvásárhelyen nem változik semmi a korábbi évekhez képest” – szögezte le Portik Vilmos.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!