2007. október 22., 00:002007. október 22., 00:00
Grecu szerint a 40 kilométeres városi autópálya Kolozsvár déli részén épülne, és a beruházás összköltsége eléri a 495 millió eurót. Marius Nicoarã Kolozs megyei tanácselnök szerint a tervezett autópálya lehetõvé teszi a gyorsabb autóforgalmat a Nokia-gyártól a kolozsvári repülõtérig, a belvárosig és az észak-erdélyi autópálya irányába. „Amikor elkezdõdik a termelés a Nokia-gyárban, több ezer autó és tehergépjármû közlekedik majd a gyár, a repülõtér és az autópálya között. Ugyanakkor a városi autópálya révén kikerülhetõ lesz a város Zilah irányába, a Beszterce–Dés útvonalon” – fejtette ki a tanácselnök.
Mihai Grecu szerint ugyancsak jövõben építenék meg a Kolozsvár északi részén haladó terelõutat is, amenynyiben a CNADN két héten belül elindítja a közbeszerzési eljárást a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. „Úgy gondoltuk, hogy a terelõ -utat is összekötjük az észak-erdélyi autópályával, és szakaszonként építenénk, összhangban az autópálya szakaszaival” – nyilatkozta Grecu. A négysávos északi terelõutat, amely összeköti Kolozsvár nyugati részén lévõ Kisbácsot a keleten fekvõ Apahidával, összesen 25–30 kilométer hosszúságúra tervezték. A körülbelül 250 millió eurós beruházás költségeit az Autópályák és Országutak Országos Társasága (CNADN) fedezi majd.
Hírösszefoglaló
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.