Hirdetés

Várnapok uniós támogatásból

Idén először szervezik európai uniós támogatásból a Nagyváradi Vár Ünnepét. A pénzt egy nagyobb turisztikai projekt részeként biztosítják a rendezvény számára, az idei és a jövő évi kiadásra összesen csaknem 150 ezer lejt fordítanak a Regionális Fejlesztési Alap segítségével – tudtuk meg Dumitru Simtől, a nagyváradi önkormányzat külső finanszírozási igazgatóságának munkatársától.

Nagy Orsolya

2011. június 28., 07:122011. június 28., 07:12

A keretprojekt összértéke 973,5 ezer lej, ebbe tizennyolc szolgáltatás fér bele, amelyek mind a város turizmusának fellendítését szolgálják: a reklámpannók, videofilmek, térképek és egyéb kiadványok szerkesztése mellett a 2011-es és 2012-es várnapokra is ebből jut pénz.

A várünnep július 1-jén, pénteken kezdődik íjászversennyel. A nap folyamán két vártúra is indul: aki ezeken részt vesz, szakember vezetésével tekintheti meg a középkori várat. Fontos tudni, hogy a szervezett túrák kivételével a látogatók nem sétálhatnak szabadon a kisebb városrésznyi erődítményben, hiszen ott épp folynak a restaurálási munkálatok, másrészt maga a rendezvény az eddig megszokottól eltérően nem a várárokban, hanem az építmény külső falán belül zajlik majd, beleértve a Vörös-bástya tetejét is, így a tiltott helyeken való kószálás akár veszélyes is lehet.

Péntek délután a gyerekek népi mesterektől tanulhatják el a különböző kézművesszakmákat, öt órától pedig a történelmi városközpontot járhatják be idegenvezetővel az érdeklődők. Este a debreceni Sun Factory együttes, majd a nagyváradi gitáros-előadóművész, Noris, végül pedig a román Timpuri Noi zenekar koncertjére kerül sor.

Szombaton folytatódnak a várséták és a kézműves-foglalkozások, délután öttől pedig úgynevezett nyílt leckére kerül sor a váradi építészetről, majd fríz paripákat mutatnak be az érdeklődőknek. Fellép a debreceni Bordó Sárkány Régizene Rend: a koncert mellett középkori táncokat is oktatnak a tagok, és vásári mutatványokkal szórakoztatják a közönséget. Vasárnap, a szombatihoz hasonló programok után, este újfent a debreceniek fellépésére kerül sor, majd a nagyváradi, ír népzenét játszó Blackbeers együttes és a bukaresti Taxi koncertjével zárul az ünnep.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés