Mivel nem tudtak kiegyezni, a balesetért felelõs román sofõr a szászfenesi rendõrõrs felé indult, hogy jelentse az esetet. A baleset helyszínén hagyta 29 éves lányát. A rendõrség szerint a magyar rendszámú gépkocsi sofõrje a lányt autójába ültette felesége és apósa mellé, majd Kolozsvár felé indult. A lány telefonon értesítette édesapját, és közölte vele, hogy csak akkor engedik szabadon, ha ötezer eurót utalnak át a sofõr bankszámlájára. A Mitsubishit egy rendõrautó tartóztatta fel, utasait a rendõrségre kísérték. Raluca Seucan, a Kolozs megyei rendõrség szóvivõje a Krónikának elmondta: B. József, felesége és apósa ellen jogtalan fogvatartás miatt indult büntetõjogi eljárás. Kihallgatásukat követõen mindhárman továbbmehettek Budapest felé. A szóvivõ nem ismerte a gyanúsítottak álláspontjának részleteit. Az ügy részleteirõl a szászfenesi rendõrõrstõl nem kaptunk információkat. A román büntetõtörvénykönyv szerint a jogtalan fogvatartást 7–15 évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetik, amenynyiben azt kettõ vagy annál több személy követte el, vagy anyagi javakat kértek a szabadon bocsátás fejében.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.