
Valóban vizsgálódik az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) az egyházaknak visszaszolgáltatott ingatlanok ügyében – válaszolta a vádhatóság a Krónikának azt követően, hogy írásban tettük fel ezzel kapcsolatos kérdéseinket.
2015. március 25., 18:072015. március 25., 18:07
2015. március 25., 18:092015. március 25., 18:09
Amint arról beszámoltunk, a Voceatransilvaniei.ro hírportál hozakodott elő kedden azzal az állítással, miszerint a DNA Fehér megyei ügyosztálya több erdélyi megyében is gyűjt adatokat a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanokról.
Érdeklődésünkre az ügyészség sajtószolgálata annyit közölt, hogy a Fehér megyei ügyosztály valóban vizsgálja egyházi visszaszolgáltatási ügyek törvényességét. Hozzátették: a bűnügyi nyomozás „in rem” történik, azaz mindössze a restitúció törvényességét vizsgálják általánosságban, gyanúsítottjuk nincsen.
Bár arra is rákérdeztünk, hogy mely ingatlanok esetén merült fel az illegalitás gyanúja, konkrét esetekre nem tettek utalást válaszukban. Érdeklődtünk ugyanakkor aziránt is, hogy a római katolikus egyház mellett érintettek-e a nyomozásban más magyar történelmi egyházak is, azonban választ erre sem kaptunk, sőt magát a katolikus egyházat sem nevesítették, mindössze általánosságban beszéltek „erdélyi megyékben jelen lévő” egyházakról.
Valószínűleg amiatt, hogy a Vocea Transilvaniei székhelye Szatmáron van, keddi cikkükben azt vették biztosra, hogy az ügyészek három Szatmár megyei településről kértek az egyházi vagyonnal kapcsolatos iratokat – Hadad és Aranyosmeggyes község önkormányzata pedig megerősítette az értesülést, azonban azt is közölték, hogy nem a DNA, hanem a kormányhivatal kért tőlük dokumentumokat.
A prefektúra jogásza érdeklődésünkre viszont mindössze annyit árult el, hogy megyei szintű statisztikát készítenek, ehhez kellettek az iratok, azt már nem volt hajlandó elárulni, ki volt az adatgyűjtés megrendelője, illetve hogy pontosan mi célt szolgál az adatbázis-készítés.
„Veszélyes terepre mennek, akik az egyházi javak visszaszolgáltatását bolygatják. Az egyházakról el sem tudom képzelni, hogy ilyen ügyekben érintettek” – szögezte le szerdán a Krónika kérdésére Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki szerint elfogadhatatlan az eljárás.
Mint emlékeztetett, a történelmi magyar egyházak vissza sem kapták teljes ingatlanvagyonukat, miközben az ortodox egyházat különféle ajándékokban részesítette az állam. Kelemen Hunor inkább utóbbi esetben látna indokoltnak egy vizsgálatot.
Az úttest szélén közlekedő három gyalogost gázolt el egy tökrészeg sofőr Brassóban csütörtök este. Az áldozatokat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Új szakaszba lépett az Arad megyei Pécska és a Békés vármegyei Battonya közötti történelmi út felújítási-újjáépítési terve, amit román–magyar határ menti együttműködés révén valósítanának meg.
Nemzetközi kábítószercsempészettel és pszichoaktív anyagok erdélyi terjesztésével foglalkozó, kilenctagú bűnbandát vett őrizetbe a rendőrség több erdélyi megyében, bíróság elé került az előzetes letartóztatásuk indítványa.
Miközben sorra érkeznek a hírek gyárak bezárásáról vagy leépítésekről, akadnak olyan helyek is, ahol építkeznek: Medgyesen épít üzemet a német Welp Group – írja a Profit.ro gazdasági portál a vállalat bejelentése alapján.
Emberrablás áldozata lett Kolozsvár egyik negyedében egy fiatal nő – értesült a Krónika. Érdeklődésünkre a rendőrség megerősítette a hírt, és a fejleményekről is tájékoztatott.
Egyedül maradt egy végső stádiumban lévő rákos beteg nő a tordai kórház kórtermében, ahová többszöri kérése ellenére sem engedték be a férjét. Az intézménynek 25 ezer lejes erkölcsi kártérítést kell fizetnie.
Az erdélyi magyar diákok központosítva érdeklődhetnek továbbtanulási lehetőségeikről, összehasonlíthatják a rendelkezésükre álló opciókat, valamint tájékozódhatnak az egyetemeken túlmutató kibontakozási lehetőségekről is az OMDSZ decemberi börzéjén.
Egy lépéssel közelebb került Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út megvalósítása, jelentette be a Szatmár megyei önkormányzat.
Egy kolozsvári ügyvédnő többször is olyan adatokat és információkat adott át kábítószer-kereskedőknek, amelyeket ügyfeleitől szerzett, vagy azokhoz a büntetőügyekhez kapcsolódtak, amelyekkel foglalkozott.
Néhány évtizede még a kalotaszegi falvak elengedhetetlen jószágának számított a bivaly, a téves agrárpolitika miatt mára azonban kiveszőfélben van. Kalotaszentkirályon a környék utolsó bivalytartó gazdáját látogattuk meg.
szóljon hozzá!