
Fotó: Krónika
2008. február 21., 00:002008. február 21., 00:00
Fotó: Ráduly István
A panaszosok szerint időszakonként, ha északi szél fúj, csak csukott ablakok mögött lehet elviselni a bűzt. Az egykori termelőszövetkezet raktárát birtokló brassói vállalat ugyanis nemrég a sepsiszentgyörgyi ABO tyúkfarmnak adta bérbe az ingatlant, amely korábban sertés- és szarvasmarhatrágya raktározására szolgált. A farmról így jelenleg Uzonba szállítják, és itt raktározzák a szárnyasürüléket. György Ervin prefektus szerint az erről szóló szerződés aláírásakor a környezetvédelmi hatóságok képviselői is jelen voltak, Ráduly István uzoni polgármester azt nyilatkozta, csak utólag értesült arról, hogy a faluba szállítják a szárnyas ürüléket.
Háborgó lakosok
A bűz miatt panaszkodó lakosok nyomására Ráduly István a múlt héten falugyűlést hívott össze, hogy megoldást találjanak a problémára, de mivel kevesen jelentek meg, ma újabb gyűlést tartanak. Ezen a szakhatóságok és az ABO Farm Rt. ismerteti majd álláspontját. „A nyílt téren lévő tárolóba több tonna szilárd és folyékony halmazállapotú trágyát öntöttek” – mondta Ráduly István. Tudomása szerint a cég tevékenysége elkezdésekor még nem szerezte be a környezetvédelmi engedélyeket, csak az engedélyezési folyamatot indította el. Szerinte a cégnek közvitát kellett volna szerveznie, ahol ismertetik a lakossággal az elképzeléseiket, és csak azután kezdhették volna el a tevékenységet. „Az emberek azt tervezik, hogy vedrekkel az országútra hordják a trágyát, amennyiben nem szüntetik be a raktározást” – állítja Ráduly.
Több száz munkahely kerülhet veszélybe?
Péter Árpád, az ABO Farm Rt. adminisztrátora azonban más állásponton van. Szerinte mielőtt megkötötték volna a bérleti szerződést, felkérték a szakhatóságokat, véleményezzék a trágyaraktározási lehetőségét, és a terv pozitív elbírálásban részesült. Emellett szociális gondokkal is riogatott. „A raktár bezárásával Sepsiszentgyörgyön közel 300 munkahely szűnne meg, hiszen kénytelenek leszünk leállítani a termelést” – fogalmazott. A korábbi Avicola helyén létrehozott farmon eddig volt saját raktározójuk, ám az új környezetvédelmi előírások miatt azt kénytelenek voltak bezárni, és új raktárt keresni. Péter Árpád szerint, ha új raktárt kellene építeni, az ugyanolyan lenne, mint az uzoni, amely megfelel erre a célra. Mint mondta, a tárolásnál betartják a technológiai előírásokat, vagyis élesztik az ürüléket, ennek következtében egy kéreg keletkezik a lerakott ürüléken, amelyet trágyaként a mezőgazdasági területeken is fel lehet használni. „A településnek örvendenie kellene, hogy egy olyan multinacionális cég, mint az ABO Holdinghoz tartozó ABO Farm Rt. befektet, hiszen ezáltal munkahelyek létesülnek” – tette hozzá az adminisztrátor. Közölte: dogoznak annak a megoldásán, hogy a helyi gazdák is hozzájuthassanak a szerinte a műtrágyákhoz képest olcsóbb, jobb minőségű és természetbarát szárnyastrágyához.
Vizsgálódnak a hatóságok
A hatóságok azonban nem osztják az ABO Farm Rt. álláspontját, hiszen Kovács István, a Kovászna megyei Környezetvédelmi Felügyelőség vezetője azt nyilatkozta, hogy az intézmény két uzoni lakos panasza nyomán hivatalos vizsgálatot indított az ügyben. Hobincu Zoltán, a Kovászna megyei Környezetvédelmi Igazgatóság vezetője szerint nem elegendő, hogy a cég megkezdte az engedélyeztetési eljárást, a teljes adminisztratív procedúra lezárásáig ugyanis nem kezdhette volna meg a raktározási tevékenységet Uzonban. Hozzátette, az igazgatóság jelenleg is vizsgálja a szárnyastrágya környezetre való hatását. Szerinte, ha a cég betartja a szárnyasürülék tárolására vonatkozó technológiai előírásokat, ki lehet küszöbölni a környezetszennyező tényezőket, és ha a lakosság is beleegyezik, akkor maradhat Uzonban a tároló. „Mivel Kovászna megyében ez az egyetlen tyúkfarm, nincs tudomásom arról, hogy máshol miként oldották meg a szárnyasürülék tárolását” – összegzett Hobincu.
Sikó Barabási Sándor, az állat-egészségügyi igazgatóság vezetője azonban felvázolt egy megoldási lehetőséget. Szerinte a tyúkfarm vezetőinek a „befüllesztési” eljárást kellene használniuk. Ennek során a trágyát csomagolniuk, illetve fél évig tárolniuk kellene. Azt követően pedig egyből ki lehetne szállítani a mezőgazdasági területekre, így nem lenne bűz a faluban.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.