2008. január 10., 00:002008. január 10., 00:00
Az önkormányzat idei, fejlesztésekre szánható költségvetési tétele mindössze 10 millió lej körüli, amibõl nem lehet fedezni a költséges munkálatokat. Korábban már felvettek egy kétmillió lejes kölcsönt erre a célra, az elöljáró szerint viszont újabb 40 millió lejre lenne szükség ahhoz, hogy valóban korszerû útjai és utcái legyenek a városnak. A hiányzó összeget szintén kölcsönbõl akarják fedezni. Ilyés szerint ez azért is indokolt, mert az építkezési munkálatok egyre drágulnak – az utóbbi néhány év alatt mintegy 30 százalékos volt az áremelkedés –, és ha a kivárnák azt a 10–15 évet, amíg az önkormányzat saját forrásaiból félre tudná tenni a kellõ pénzösszeget, sokkal többet kellene költeni ugyanazokra a fejlesztésekre, mint most. A kölcsön visszatérítése nem okozna túl nagy megterhelést az önkormányzatnak, mivel ez maximum három százalékkal emelné meg az össztartozásokat. A vonatkozó jogszabályok értelmében egy település legfeljebb annyi kölcsönt vehet fel, amelyek visszafizetendõ részletei nem haladják meg az éves bevétel 30 százalékát. A város jelenleg a jövedelmének 12 százalékát fordítja a korábban felvett kölcsönök törlesztésére, és a tervezett hitelt is hozzászámítva sem lépnék túl a 15 százalékot. Ilyés Gyula bízik abban, hogy 2020-ig Szatmárnémeti egyre súlyosbodó közlekedési gondjai is megoldódnak, amelyet javarészt az okoz, hogy egyre több az autó, és a meglévõ két híd csúcsforgalomkor nem elégséges a Szamoson átkelni akarók számára, így százméteres sorok alakulnak ki. Az elöljáró szerint a városi költségvetés egy új híd építését is engedélyezné, amit szintén kölcsönbõl lehetne megvalósítani. A város északi részére tervezett, több mint egy kilométer hosszúságú új híd az elõzetes felmérések szerint 15 és 25 millió euró közötti összegbe kerülne.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.