Hirdetés

Út menti „földrengések”

Kolozs megye – Több településen is háborognak az autópálya-építők által okozott károk miatt. „Földrengéses zónába kerültünk. Csak úgy kocognak a poharak a vitrinben, amikor az útépítők egy-egy teherautója elszáguld a házunk előtt” – állapítja meg a magyarfenesi Balla Erzsébet. Egy percet sem kell várni, máris érkezik a bizonyíték. Egy követ szállító negyventonnás monstrum elhaladtával érzékelhetően megremeg a földszintes ház padlója.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. július 25., 00:002007. július 25., 00:00

Az élmény nem egyedi. Tízperces beszélgetésünk alatt három kisebb „földrengést” észlelhetünk, majd a Magyarfenes és Magyarlóna közötti nyolc kilométeres útszakaszon további hat kőszállító teherautóval találkozunk. Ráadásul – amint beszélgetőpartnereink mondják – nappal kisebb a forgalom. A kőfuvarozók a nagy hőség miatt éjszakára időzítik a munka dandárját. Mint megtudjuk, nemcsak az a baj, hogy tönkremegy az útburkolat, hogy repedeznek a házak. A teherautók zaja és az általuk felvert por is alaposan megváltoztatta a körülményeket a Kolozsvártól 20 kilométerre fekvő faluban. Márpedig az itt lakók egy része számára a csend, a nyugalom is pénzt ér. A környéken sokan vendégfogadásra rendezkedtek be, a Székelyföld felé tartó magyarországi turistacsoportok gyakorta állnak meg egy-két napra Tordaszentlászlón, Magyarfenesen vagy Torockón.

„Nem vagyunk a jó ellenzői – jegyzi meg Balla Erzsébet –, örvendünk, hogy épül az erdélyi autópálya, de kerüljék ki a falut a nehézgépek. És amíg ez nem megoldható, tartsák be a sebességkorlátokat.” A falu határában egyébként harmincas sebességkorlátozó tábla áll, ezt azonban jószerével valamennyi sofőr viccnek tekinti. Beszélgetőpartnereim szerint a teherkocsik éjszakánként többnyire menetoszlopban közlekednek, esetenként akár nyolcvan-százas sebességgel. Egy-egy ilyen konvoj elhaladtával megremeg az egész falu.

A főút mentén szinte bármelyik portán ugyanazokat a panaszokat hallhatja az érdeklődő. Kun Péter Sándor elmondja, néhány hónapja muszáj volt vaspántokkal összeszorítania a háza falait, annyira megrepedtek. Hasonló a helyzet Tordaszentlászlón is. A községházával átellenben egy öregasszony azt panaszolja, a teherkocsik zaja a csukott ablakon belül is elnyomja a televízió hangját. A háza falán pedig akkora repedés tátong, majdhogynem ki lehet látni rajta. Kérdésünkre elismeri, már korábban megrepedt a fal, de sokat romlott az állapota az elmúlt hónapokban.

Az időtényező egyébként nem mellékes, derül ki immár a községházán. Tamás Gebe András polgármester elmondta, a pályaépítő Bechtel elvben nem zárkózik el attól, hogy fizessen a megrepedt házak tulajdonosainak, de az aligha bizonyítható, hogy a falak most repedtek meg. „Ahol annak idején jól megcsinálták az alapot, ott a kőszállító teherkocsik sem veszélyeztetik az építményeket” – ecsetelte.

Alsójárán hétfőn útelzárással tiltakoztak a helybéliek az útépítők által okozott károk miatt. Elsősorban azt kifogásolták, hogy a Magyarlónát Borrévvel összekötő út egyes szakaszai jószerével járhatatlanná váltak. Alsójárán találkozott tegnap Alin Tişe Kolozs megyei prefektus is a térség települései valamint a Bechtel képviselőivel. „Megegyeztünk a polgármesterekkel, hogy ne bátorítsák az útelzárásos tiltakozásokat, ezek ugyanis törvénybe ütköznek” – jelentette ki a találkozó után Tişe. Az elöljárók megállapodtak arról, hogy terelőutakat létesítenek a sztrádaépítők nehézgépei számára. „Tordaszentlászlót hamarosan, Magyarfenest pedig körülbelül két hónap múlva már elkerülik a teherautók” – nyilatkozta lapunknak Tamás Gebe András. A prefektus egyben utasította a rendőrséget, hogy állítson radarokat, és szűrje ki a gyorshajtókat az érintett településeken.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
Hirdetés