2007. november 09., 00:002007. november 09., 00:00
A teljes projekt kidolgozásában az Európai Unió építettörökség-szakértõje is segített, aki elkészítette a projekt folytatásáról szóló jelentést. Ezt november 15-én hozzák nyilvánosságra. A középkori vár felújítási projektjének kidolgozásában a szakértõ munkáját egy segesvári csapat is segítette. A helyi munkacsoportot a Német Demokrata Fórum, az evangélikus egyháztanács, a segesvári turisztikai egyesület, a Veritas Alapítvány, valamint helyi cégek képviselõi alkották. A felújítást a Régiófejlesztési Operatív Programok keretében finanszíroznák. Segesvár történelmi központja 1999 óta a világörökség részét képezi. A vár falai között találjuk Erdély legfestõibb középkori várnegyedét. A vár egykori 14 tornyából 9 még most is áll, amelyeket 930 méter hosszú várfal köt össze. Mindegyik torony a védelmére kijelölt céh nevét viseli. A szász szék központjává lett település favárát 1191-ben kezdték el építeni, azonban ez a tatárjáráskor elpusztult. Ezután falakkal és tornyokkal fokozatosan épült be a Várhegy felsõ része. A vártemplomot egy 12. századi kápolna helyén kezdték el építeni 1350-ben, de 1428 és 1488 között átépítették.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.