2007. december 13., 00:002007. december 13., 00:00
Mint ismeretes, mindaddig, amíg a román igazságszolgáltatás nem menti fel a vád alól a jelenleg Magyarországon tartózkodó Konrád Jánost és Paizs Ottót, nem térhetnek haza Kézdivásárhelyre. Ha azonban felmentik őket, akkor az Agache családnak vissza kell majd fizetnie azt az összeget, amit eddig anyagi és erkölcsi kártérítés címén kaptak, illetve még mindig folyósítanak számukra.
A 2007/10 664-es számú iratcsomót november 29-én nyújtották be a bíróságon azt követően, hogy szeptemberben a strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróságon pert nyertek. A strasbourgi bíróság igazat adott az Agache-ügyben elítélt Paizs Ottónak, ifj. Konrád Jánosnak, Héjja Dezsőnek és a 2006. novemberében elhunyt Reiner Antalnak, és ugyanakkor elmarasztalta a román államot. A döntés nemcsak erkölcsi, hanem anyagi jóvátételt is előirányoz.
Az öt kézdivásárhelyi lakost az 1989. december 22-én, a város központjában halálra vert, 43 éves milicista fia, Aurel Dionisie Agache vádolta meg azzal, hogy felelősek apja haláláért. A bukaresti törvényszék 1999 februárjában Héjja Dezsőt és Paizs Ottót négy-négy év börtönbüntetésre és politikai jogaik kétévi felfüggesztésére, valamint súlyos anyagi kártérítésre, Filip-Orbán Daniella Kamillát hét év börtönbüntetésre és politikai jogainak ötévi felfüggesztésére, Reiner Antalt és Ifj. Konrád Jánost pedig három-három év börtönbüntetésre ítélte.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.