Hirdetés

Újranyíltak az „álomboltok” Kolozsváron

•  Fotó: Bone Ewald

Fotó: Bone Ewald

Rajtaütésszerűen ellenőrzött pénteken négy, könnyű drogokat árusító üzletet a kolozsvári polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó közösségi rendőrség.

Nagy Orsolya

Kiss Előd-Gergely

2010. április 12., 08:552010. április 12., 08:55

A rendőrök a szervezettbűnözés-ellenes brigáddal, a pénzügyőrséggel és a fogyasztóvédelmi hivatallal karöltve összesen hatezer lejnyi bírságot szabtak ki az újranyílt, úgynevezett hallucinogén anyagokat árusító boltokra.

A vizsgált négy üzlet közül egyet bezártak, a többit pedig egyenként kétezer lejre büntették, mert nem tartották be a helyi önkormányzat tevékenységüket felfüggesztő határozatát – derül ki a polgármesteri hivatal közleményéből. A hallucinogén anyagokat árusító boltok azt követően nyíltak meg újra, hogy sikerült három új, Generation 2012, Bonzai és S One névre keresztelt terméket beszerezniük, amelyek nem szerepelnek a tiltólistán. Ezekből öt gramm megközelítőleg 50 lejbe kerül. Az önkormányzat a rendőrséggel közösen tájékoztató kampányba kezd a jövő héten, ahol a különböző füvek használatának veszélyeire hívja fel a fiatalok figyelmét.

Mint arról beszámoltunk, Sorin Apostu polgármester, a hallucinogén anyagok árusítását betiltó kormányrendelet kiadásának másnapján közölte: felfüggeszti a már meglévő boltok működési engedélyét, újakat meg nem bocsát ki. „Nem akarok a városomban ilyen cégeket” – hangsúlyozta. Oana Buzatu, a városháza szóvivője szerint elsősorban a szülők kérték számon rajtuk a gyors intézkedést. Akkor öt üzletet bírságoltak meg.

Nagyváradon butikként nyitott újra az egyik „álombolt”. A belvárosi üzlethelyiség kirakatában blúzok és csecsebecsék hívogatják a vásárlókat, bent pedig a korábbi, üveggel fedett tárlót, ahol azelőtt a hallucinogén anyagokat tartalmazó tasakok álltak, felváltotta egy egyszerű pult. Szombaton késő éjjel érkezünk az üzlet elé – a butik nyitvatartási ideje ugyanis még a füvesboltos időkből maradt, tehát délutántól éjjel kettőig fogadják itt a vevőket.

Az ajtó zárva, de hamarosan megérkezik az elárusító a kulccsal – nem meglepő, hogy ugyanaz a fiatalember, akivel korábban a füvekről már kétszer is beszélgettünk. Előző tapasztalatainktól eltérően odabent most nincs füstfelhő, csak füstölő illata terjeng. Hirtelen elhatározással úgy döntök, nem játszom az ártatlant, nem teszek úgy, mint aki éjféli órán csinos blúzt szeretne vásárolni, inkább régi ismerősként ráköszönök, s közlöm: látom, sikeresen újranyitott, ahogy legutóbb, a szerek betiltásának előestéjén ígérte.

Fesztelenül meséli: bizony némi bevétele is származik a láthatóan kínai eredetű ruhákból és bizsukból, a hölgyek szívesen megfordulnak nála – persze főleg napközben. Mikor a régi portéka felől érdeklődöm, elmondja: mindöszsze két olyan szer maradt a boltban, amely a minisztériumi rendelet életbelépése után is legális, de az egyik valóban csak illatosító, a másik pedig fürdősó. Hamar megnyugtat azonban: ezeknek a szereknek a listája több száz fajta anyagot tartalmaz, amelyek közül csak vagy egytucatnyi szerepel a tiltólistán, így a váradi álmodozóknak továbbra sem kell aggódniuk. Arról nem is beszélve, hogy tudomása szerint a városban két másik álombolt is újranyitott a megmaradt legális szerekkel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
Hirdetés
Hirdetés