Újraindul a sztrádaépítés

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Átutalták a Bechtelnek az autópálya költségeinek idei előlegét Átutalta a kormány a Bechtel autópálya-építő cégnek az idei év költségeinek előlegét, valamint a tavalyi elmaradásokat. Az észak-erdélyi autópálya építésére kötött szerződés újratárgyalásán rögzítettek szerint az amerikai cég minden év elején a munkálatok becsült értékének 30 százalékát kapja előlegbe. A Bechtel szerint erre az évre legkevesebb 78 millió euróra van szükségük, az átutalt összeg 30 millió euró. A Bechtel szóvivője lapunknak kifejtette: egyelőre a munkások újraalkalmazása a feladatuk, legkevesebb 45 nap múlva fognak hozzá a félbemaradt munkálatokhoz.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2006. május 25., 00:002006. május 25., 00:00

Öt hónappal a sztrádaépítési szerződés újratárgyalását követően a Bechtel újra nekiláthat a finanszírozás hiányában tavaly nyáron leállított, Erdélyt átszelő autópálya megépítésének. Az egyesült államokbeli nagyvállalatnak az Országos Útépítő Hatóság átutalta azt az összeget, amely az ez évi munkálatok összköltségének 30 százalékát és a múlt évi hátralékokat fedezi. Az észak-erdélyi autópálya megépítésére az újratárgyalt szerződés szerint a sztrádaépítő minden év elején a munkálatok becsült értékének 30 százalékát kapja előlegbe. A Bechtel becslései szerint erre az évre legkevesebb 78 millió euróra van szüksége, információink szerint a napokban átutalt összeg 30 millió euró.
„A sztrádaépítés újraindításának első szakasza az elbocsátott munkások újraalkalmazásából és a munkagépek előkészítéséből áll, csak ezek után tudunk nekifogni a teraszosításnak és az útépítésnek” – mondta el lapunknak Bogdan Sgârcitu, a Bechtel szóvivője. Kifejtette: becsléseik szerint az előkészítési fázis körülbelül 45 napot jelent, ez idő alatt körülbelül 450 személyt kell alkalmazniuk. A szóvivő tájékoztatása szerint először csak a sztráda Kolozs megyei részét kezdik építeni, 26 kilométeres szakaszon. A munkálatokat két sávon indítják el Aranyosgyérestől Kolozsvár felé, a Bihar megyei szakaszhoz később látnak hozzá. Iovian Ognean, a Bechtel munkásait tömörítő szakszervezet elnöke szerint idén csak az előkészítő munkálatokat tudják elvégezni, az aszfalt öntését nem kezdhetik el.
Az előleg átutalásáról szóló hírt néhány napja Marosvásárhelyen jelentette be Borbély László területrendezési és középítkezési miniszter, aki ugyanakkor azt is közölte, hogy a 2006-ra tervezett összegen túl idén akár 260 millió euró is folyósítható az autópálya-szakaszok építésére. Ezt a Bechtel szóvivője nem tudta megerősíteni, állítása szerint még nincs pontos számításuk a költségekről.
Az Erdélyt átszelő 415 kilométeres sztráda költségei 2,2 milliárd euróra emelkednek.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében