2007. október 26., 00:002007. október 26., 00:00
Többet azonban nem tudott elárulni, mivel lapzártánkkor még tartott az a tárgyalás, amelyre a Maros megyei közegészségügyi hatóság hívta a két orvost. Amint arról lapunkban beszámoltunk, a Benedek és Bãilã közötti nézeteltérések az elmúlt hét végén élezõdtek ki ismét. Ekkor ugyanis a megyei egészségügyi intézmény vezetõje bûntettnek minõsítette Benedek sejtátültetési beavatkozását. Bãilã akkor úgy nyilatkozott, ha rajta állna, azonnal bezáratná Benedek kardiológiai klinikáját. Szerdán pedig ezt meg is tette, sõt aznap már ki is függesztette, hogy a kardiológiai klinika orvosait, asszisztenseit, nõvéreit melyik egységbe helyezik át. Az igazgató döntése felháborodást váltott ki a Benedek mellett mindvégig szinte egy emberként kiálló kollégák körében. A klinika alkalmazottai Benedekkel egyetemben emiatt tiltakozó akciót szerveztek a prefektúrán, hogy a kormánymegbízott segítségét kérjék az ügy rendezésében. Mint hangoztatták, versenyvizsgával jutottak a kardiológiai klinikára, és nem akarják elveszíteni munkahelyüket. A tiltakozók végül Zamfira Pora alprefektussal tárgyaltak, mivel a prefektus egyéb teendõkre hivatkozva hétfõre halasztotta a találkozót. A prefektúrán azonban rövid idõ után megjelent Silviu Morariu, a közegészségügyi hatóság vezetõje, aki az ügy mielõbbi tisztázása érdekében csütörtökre tárgyalásra hívta a Benedek Imrét és Lucian Bãilát.
Csütörtök reggel a klinika orvosai és asszisztensei a Rompres hírügynökségnek úgy nyilatkoztak, azért hagyták abba három óra után tiltakozó akciójukat, mivel ígéretet kaptak, hogy megoldódnak a problémák, újraindulhat a klinika tevékenysége, s egyúttal ismét biztosítják az élelmiszert a klinikára beutalt 15 beteg számára. Az éjszakai ügyeletes orvos azonban – a hírügynökségi tudósítás szerint – reggel közölte, szerdáról csütörtökre virradóra a megyei kórház vezetõsége megfenyegette õt. Ugyanakkor csütörtök délben még mindig nem kaptak élelmiszert a betegek számára, így a klinika alkalmazottai vásároltak élelmet a pácienseknek. Ugyanakkor a déli órákban még igen feszült légkör uralkodott a klinikán, valamennyi alkalmazott a késõ délutáni, a közegészségügyi hatóság vezetõje által összehívott tárgyalástól várta a pozitív végkifejletet.
Amint arról lapunkban már több alkalommal is beszámoltunk, a Benedek és Bãilã közötti, személyes és szakmai síkon zajló konfliktus nem új keletû. A nézeteltérés tavaly decemberben került nyilvánosságra, amikor egy Brassóból Marosvásárhelyre szállított idõs beteg Benedek mûtõasztalán szívinfarktusban elhunyt. A kardiológus professzor akkor úgy nyilatkozott, bár a nyilvántartott beteget rendkívül súlyos állapotban hozta be a mentõautó, ha neki és munkatársainak sikerült volna beültetniük az elzárt raktárban porosodó sztentet, lett volna esély a férfi életének megmentésére. Lucian Bãilã szerint azonban Benedeknek azelõtt kellett volna gondoskodnia az értágításhoz szükséges mûszerekrõl, mielõtt hozzálátott a mûtéthez. A felek az egészségügyi minisztériumtól vártak megoldást, a tárca szakemberei a vizsgálat nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy a konfliktus oka szakmai hiúság.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.